*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Új célkitűzés a Ferrarinál

2015.08.18. 21:18, Aliz

A csapat már korábban is erős volt a startoknál, fontos, hogy ezt meg tudják őrizni a belgiumi szabályváltozások után is. Technikai főnökük megfogalmazása szerint a Ferrarinak kell rendelkeznie a rajtok legjobb átlagával.

Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen kiváló rajtot vettek a hungaroringi futamon, amikor a harmadik és ötödik helyről első-második pozícióban találták magukat, és mindketten átugorták mindkét Mercedest. A Belga Nagydíjtól kezdve jelentős változás történik a startok menetében: a versenyzők csak minimális információt kaphatnak csapatuktól a felvezető körön, ráadásul a kuplungbeállításokhoz sem nyúlhatnak a bokszutca elhagyása után.

A Mercedes, amely az előző két versenyen különösen szenvedett az indulásnál, attól tart, helyzete még rosszabbra fordul a módosítás hatására. A Ferrari pedig épp ebből profitálna. James Allison technikai igazgató szerint gondoskodni kell arról, hogy ezentúl ők fognak a teljes mezőnyből legjobban rajtolni.

„Hihetetlenül fontosak, de nagyon jó munkát is végzünk ezen a téren. Az év során a változandóságot igyekszünk minimalizálni, bár igazság szerint minden csapat így tesz. Reméljük, hogy az év végére mi leszünk azok, akik a legjobb ütési átlaggal rendelkeznek, azaz átlagban mindenki közül a mieink lesznek a legjobb rajtok” – idézi Allisont az f1i.com.

„Spától fogva új kihívással nézünk szembe, mivel kis változás esik a rajtokban. Ki kell dolgoznunk, hogyan válaszoljunk erre, hogy meggyőződjünk arról, a rajtprocedúránk – minden segítséget felhasználva, amit még engedélyeznek – olyan versenyképes lehessen, amennyire csak lehet.”

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!