*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

A Hungaroring Räikkönen utolsó esélye?

2015.07.23. 22:40, Aliz

A Magyar Nagydíj jelenti Kimi Räikkönen utolsó esélyét a bizonyításra? Olasz lapok szerint a finnek a Hungaroringen még van lehetősége fordítani helyzetén – de már nem mindenki tartja képesnek őt erre…

Jóllehet, egyes médiumok úgy tudják, a Ferrari már döntött, s Valtteri Bottas mellett tette le a voksát 2016-ra, hogy már szerződést is aláírtak volna a felek, azóta több forrás is cáfolta. A Scuderiához közel álló Leo Turrini is köztük volt: „Nincs aláírt szerződés Bottasszal” – tisztázta blogján.

A hírek szerint az olaszoknak e hónap végéig van opciós joguk a szerződéshosszabbításra Kimi Räikkönennel. Mindez annyit jelent, hogy a Magyar Nagydíj az utolsó olyan verseny, amelyet még a határidő lejárta előtt rendeznek meg. Ezért aztán vannak, akik szerint 2007 bajnoka számára döntő fontosságú lesz a mostani hétvége. (Jóllehet Maurizio Arrivabene korábban a finn gyenge futamai után is rendre azt hangsúlyozta, nem egyetlen hétvége alapján döntenek.) „Ez a futam általában amolyan útkereszteződést jelent a versenyzői piac és a Ferrari szempontjából is. Most jött el az ideje annak, hogy eldőljön, ki lesz Sebastian Vettel csapattársa 2016-ban” – írta a Gazzetta dello Sport.

Az olasz sajtó nagyobbik része úgy véli, Räikkönent ideje lejárt Maranellóban. „Kiminek mennie kell, mégpedig egyszerű ok miatt: az elmúlt két évben nem tudta hozni csapattársai szintjét. Alonso tönkretette őt, és Vettel mellett sem tűnik jobbnak” – írta például az F1-es szakíró Andrea Cremonesi.

Az F1-es pályafutása során a Ferrarinál is megfordult Ivan Capelli úgy véli, Räikkönenből ma elsősorban a sikerekhez szükséges agresszivitás hiányzik. „A Ferrari mindig ugyanazt a politikát követte: mindig volt egy erős első számúja, valamint egy megbízható második számúja. Kiminél viszont úgy vélem, hiába lett világbajnok 2007-ben a Ferrarival, az elmúlt években már nem volt olyan agresszív, mint a fiatalabb versenyzők, például Sebastian Vettel” – nyilatkozta azEurosportnak.

„Amikor hallottam, hogy Vettel és Räikkönen csapattársak lesznek a Ferrarinál, egyből arra gondoltam, hogy erős párost alkotnak majd. De mára kitűnt, hogy Kimi nem nyújt elég következetes teljesítményt. Ha a Ferrari jobbá akar válni, nem elég neki, hogy Vettel az első számú versenyzője. Hasonló problémát látok Räikkönennél, mint a 2014-es autóval, amikor nem volt képes ugyanolyan szinten teljesíteni, mint Fernando Alonso. És ezt senki sem várta Kimitől – én sem” – elemezte a finn helyzetét a ma már az olasz autóklubot irányító Capelli.

Szavai egybevágnak a Ferrari technikai igazgatója, James Allison minap tett nyilatkozatával. A brit ugyan kiemelte, tempó terén Räikkönen egy szinten áll Vettellel, a kettejük között az idei eredményekben is megmutatkozó különbséget szerinte is az eredményezi, hogy a német képes hibátlan teljesítményre, míg kollégája jóval kiszámíthatatlanabb.

Még nincs hozzászólás.
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168