A pilóták közvélemény-kutatásának eredménye: erre vágynak a szurkolók2015.07.03. 19:21, Aliz
A szurkolók változásra vágynak, viszont fontosnak tartják, hogy a királykategória trükkök és mesterséges megoldások nélkül váljon izgalmasabbá; mindemellett sokan örülnének, ha a pilóták közelebb kerülhetnének hozzájuk – derült ki a GPDA közvélemény-kutatásából.
A versenyzők érdekvédelmi szervezete (GPDA) és a motorsport.com Monacóban tette közzé azt a kérdőívet, melyben a szurkolók a sportág jövőjével kapcsolatos véleményét kérte ki. A közvélemény-kutatás népszerűségéről mindent elárul, hogy a honlap szervere már a közzététel után nem sokkal összeomlott. Az érdeklődés valóban óriási volt, a GPDA által ma közzétett adatokból ugyanis kiderült, hogy több 217 ezer ember töltötte ki a kérdőívet, összesen 194 országból (a legtöbben Nagy-Britanniából, Franciaországból, az Amerikai Egyesült Államokból és Ausztriából regisztráltak).
„A szurkolók egyértelművé tették: nem akarják radikálisan megváltoztatni a Forma-1 világát, azaz nem akarnak eltávolodni annak történelmi hagyományaitól” – mondta a versenyzők szövetségének elnöke, Alexander Wurz az eredmények publikálása kapcsán. „Az üzenet egyszerű: a legjobb pilóták és a legjobb csapatok harcát akarják látni a legizgalmasabb versenyautókban. Mi, a pilóták természetesen egyetértünk ezzel a véleménnyel. A rajongók azt akarják, hogy a Forma-1 egy versenyképes sport legyen, ne csak show; ezen felül pedig úgy gondolják, hogy a királykategóriában már túl nagy szerepet kapott az üzlet”– tette hozzá az osztrák.
A válaszadók átlagéletkora 37 év volt, háromnegyedük több mint 10 éve követi a királykategóriát, egynegyedük a Forma-1-et tartja kedvenc sportjának, a többi versenysorozat közül pedig a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) iránt érdeklődnek legtöbbek. Kiderült, hogy a résztvevők 90 százaléka televízión követi a versenyeket, 45 százalékuk viszont már az internetes közvetítéseket is figyeli. A szurkolók a különböző internetes oldalakat tartják a legfontosabb információforrásnak, a Twittert pedig a legfontosabb közösségi platformnak. A felmérés megerősítette, hogy a Ferrari a legnépszerűbb versenycsapat a McLarent és a Williamst megelőzve. A pilóták közül Kimi Räikkönen a legnépszerűbb, a második Fernando Alonso, a harmadik pedig Jenson Button.
A résztvevők szerint a 2000-es években mutattak legjobban a Forma-1-es autók: 32 százalékuk gondolta úgy, hogy ez a dizájn volt a legszebb az elmúlt 65 év során. A második helyen az 1990-es évek autói végeztek (20%), a harmadikon pedig a ’80-as évtized gépei (18%); a további sorrend: 1970-es évek (12%), 2010-es évek (10%), 1960-as évek (5%) és az 1950-es évek (3%). A szurkolók a brazilok háromszoros világbajnokát Ayrton Sennát választották minden idők legjobb pilótájának, akit a sport legeredményesebb versenyzője, Michael Schumacher követ, a harmadik helyre Alain Prost került. A rajongók szerint a mai Forma-1-re a drága, a technológiai és az unalmas szó illik legjobban; 2010-ben ez a három szó a technológiai, a versenyképes és az izgalmas volt.
A rajongók 88 százaléka szerint a Forma-1-ben kell lennie a legjobb versenyzőknek, viszont csak 45 százalékuk gondolja úgy, hogy ez a kijelentés napjainkban is igaz a királykategóriára. A széria csupán 10 százalékuk szerint örvend jobb egészségnek most, mint 5 évvel ezelőtt, 89 százalékuk szerint pedig versenyképesebbé kell válnia. A kitöltők 77 százaléka véli úgy, hogy túlságosan hangsúlyossá vált a Forma-1 üzleti oldala, 56 százalékuk pedig egyetért azokkal a kijelentésekkel, melyek szerint ma könnyebb elvezetni egy Forma-1-es autót, mint néhány évvel korábban.
Végül a módosításokról: a rajongók 73 százaléka fontosnak tartja azt, hogy erőteljes legyen az erőforrások hangja, 72 százalékuk pedig a hajtóegységek teljesítményét is fontos tényezőnek gondolja. 68 százalék szerint vált túlságosan költségessé egy versenycsapat működtetése, ez pedig nem egészséges a sport egészére nézve. A rajongók 80 százaléka örülne annak, ha a Forma-1-ben ismét kitörne a gumiháború, a tankolást azonban csak 60 százalékuk hozná vissza, 54 százalékuk pedig bevezetné az éves költségvetési maximumot. A résztvevők 51 százaléka adna pontot a leggyorsabb körért, de csak 38 százalékuk osztana egységeket az időmérő edzés után. 44 százalék támogatja a partnercsapatokat, és mindössze 40 százalék gondolja úgy, hogy a DRS jobbá tette a futamokat. A szurkolók 86 százaléka azt akarja, hogy a pilóták nyitottabbak és őszintébbek legyenek, 83 százaléka pedig örömmel fogadná, ha a versenyzők közelebb kerülnének hozzájuk.
|