*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Räikkönen az érzékeny: „Őt nem lehet kioktatni”

2015.06.08. 10:51, Aliz

Csak egy kis bizalom és nyugalom, és Kimi Räikkönen máris képes 120%-ot kihozni magából – véli a finn „titkát” jól ismerő csapatfőnök, Maurizio Arrivabene.

Csak mondania kellett, s versenyzője teljesítette kérését. Két hete Monacóban Maurizio Arrivabene azt kérte Kimi Räikkönentől, javítson időmérős teljesítményén. A finn csütörtökön még arról beszélt, nem kell házi feladatokat adni neki, s figyelmeztetni sem a gyengéire. Szombaton azonban mégis eleget tett főnöke kérésének, s megszerezte a harmadik rajtkockát – idei legjobb rajthelyezését.

„Itt, Montréalban rendkívül koncentráltnak éreztem őt” – magyarázta Arrivabene a Sky Sportsnak az ezen a hétvégén eddig remek formát mutató finnről. Majd elárulta, miként „működik” bajnoka.„Amikor a második edzésrészben nem panaszkodik, akkor minden tökéletesen megy. Amikor viszont elkezd panaszkodni, elkezdhetjük vakarni a fejünket…”

Egyesek szerint nem egyszerű kezelni Räikkönent – a finn sajátos stílusban dolgozik. Ezt szombaton is igazolta. Amikor versenymérnöke, David Greenwood közölte vele, ideje a boxba hajtania, 2007 bajnoka kissé ingerülten reagált: „Ezt mondhattátok volna hamarabb is, mielőtt még egy fél kört megyek a versenygumimmal teljes gázzal. Ébresztő!”

Arrivabenét azonban nem tévesztik meg az efféle „kirohanások”, ő nagyon is tudja, mi kell ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki Räikkönenből. „Kimi hallgat, de nem szabad kioktatni őt arról, mit kell csinálnia. Csak beszélni kell hozzá, és megmutatni, hogy bízunk benne, mivel időnként ő saját maga legnagyobb ellensége. Amikor megmutatod neki, hogy száz százalékig bízol benne, akkor százhúsz százalékot ad vissza” – magyarázta.

Még nincs hozzászólás.
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!