Ismertette gumiválasztását a Pirelli
2015.04.25. 17:39, Aliz
Ismertette gumiválasztását a Pirelli a 2015-ös versenyévad következő négy hétvégéjére. Az olaszok döntését többek között a mértékadó Autosport magazin is meglehetősen agresszívnek nevezte.
A folytatásban nagyobb szerephez jutnak a lágyabb abroncsok, a Pirelli választása tehát joggal nevezhető agresszívnek, hiszen az elmúlt 12 hónap során sokat gyorsultak a versenyautók, így az abroncsok is nagyobb terhelést kapnak; többen tehát arra számítottak, hogy az olaszok a tavalyinál konzervatívabb megoldással állnak majd elő.
A sorból csak a Spanyol Nagydíj lóg ki, ahol a közepes és a kemény keverék áll majd a mezőny rendelkezésére. A gyártó indoklása szerint a pálya karakterisztikájához és a várható időjárási viszonyokhoz ez a két keverék illik legjobban.
A monacói, a kanadai és az osztrák futamon ezzel szemben a két leglágyabb keverékét használják majd a csapatok. A cég magyarázata szerint Monacóban és Kanadában is szükség lesz a magas mechanikai tapadásra. Ausztriában a sok kanyar miatt alacsony átlagsebesség, valamint a várható időjárási viszonyok teszik indokolttá a két lágyabb keverék használatát.
A Pirelli gumiválasztása a következő futamokra:
Spanyol Nagydíj: közepes (fehér), kemény (narancs)
Monacói Nagydíj: lágy (sárga), szuperlágy (piros)
Kanadai Nagydíj: lágy (sárga), szuperlágy (piros)
Osztrák Nagydíj: lágy (sárga), szuperlágy (piros)