2015.04.25. 17:37, Aliz
A visszavonulás gondolatával kacérkodott Kimi Räikkönen balul sikerült 2014-es szezonja végén – állítja a Marca egy finnhez közeli forrásra hivatkozva.
2007 bajnoka öt év után tavaly tért vissza korábbi csapatához, a Ferrarihoz, ahol Fernando Alonso csapattársaként viszont meg sem tudta közelíteni azt a szintet, amit legtöbben szerződtetése idején még vártak tőle. A szezon során mindössze három alkalommal tudta legyőzni a spanyolt az időmérő edzéseken, miközben a bajnoki összesítésben hat hellyel és 106 ponttal maradt el tőle.
Idén viszont mintha teljesen kicserélték volna: elégedett autójával, csapatával, s nem mellesleg az eredmények is jönnek, amit jól bizonyít Bahreinben megszerezett második helye is. Kimi Räikkönennel az elmúlt napokban azonban nemcsak emiatt, de esetleges szerződéshosszabbítása kapcsán is sokat foglalkoztak. A Scuderia csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene kijelentette, ha így folytatja, 2016-ra is megtartják őt.
Hogy mekkorát fordult a világ a finnel pár hónap alatt, jól jelzi, hogy miközben jelenleg lelkesnek tűnik, s mindenképp folytatni akarja, tavaly állítólag már a visszavonuláson is elgondolkodott.„Száz százalék, hogy maradni akar a Ferrarinál” – írja a spanyol Marca egy Räikkönenhez közeli forrást idézve, aki azt állítja, az elmúlt év végén Räikkönen „komolyan elgondolkodott a visszavonuláson. Nem sikerült olyanná formálni az autót, amilyennek szerette volna, ami miatt nagyon frusztrált volt.”
Aztán jöttek a személycserék, Arrivabene decemberben összeült mérnökeivel, a technikai igazgató James Allison csapatával pedig a főnök kérésére egy stílusához illő autót alkotott meg. Az eredmény nem maradt el. „Most már egy teljesen más ember, boldog és izgatott” – mondja az említett forrás.
Räikkönen Bahreinben elárulta, valóban rendkívül elégedett csapata munkájával. „A fejlődésünk nagy részét az erőforrás terén értük el. A lóerők számát és a megbízhatóságot tekintve is nagyot léptünk előre, de nem csak ezen múlt. Az autó önmagában is nagyon sokat fejlődött: több leszorítóereje van, ami miatt pedig sokkal jobb a vezethetősége is. És az egész csomag sokkal jobban összeállt” – fogalmazott a finn.
„A legfontosabb szerintem, hogy minden téren javultunk, ráadásul az embereink is sokkal szorosabban együttműködnek, csapatként is sokkal jobban összeálltunk. Nagyon örülök ennek, elégedett vagyok a csapattal, mert szerintem nem sokan vártak ilyen eredményt tőlünk az előző év után. Most jó irányba haladunk. Persze a lehető legtöbbször akarunk nyerni, de ennek eléréséhez még türelemre van szükségünk, valamint kemény munkára.”
Ami saját teljesítményét illeti, Räikkönen egyetlen területen érez hiányosságot. „Az egyetlen problémám jelenleg, hogy Seb gyorsabb nálam az időmérőkön. De ez a futamokra megváltozik” – mondta, utalva arra, hogy idén eddig valamennyi kvalifikáción vereséget szenvedett csapattársától, hibáival pedig nem egyszer önmagát hozta nehéz helyzetbe a versenyt megelőzően.