*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

„Nem a két szép szeméért tartottuk meg Kimit”

2015.08.25. 21:29, Aliz

Kimi Räikkönen közismert népszerűségi indexe semmilyen hatással nem volt a Ferrari azon döntésére, hogy meghosszabbították a finn szerződését, aki a csapatfőnök szerint tökéletesen beleillik a közegbe.

A finn jövőre hatodik szezonját kezdheti meg a Ferrari versenyzőjeként, miután hosszas találgatásokat követően a csapat bizalmat szavazott neki 2016-ra is. Kétségtelenül népszerű döntés volt ez Maurizio Arrivabene alakulatától, hiszen Räikkönen már talán egy évtizede a legnagyobb rajongótáborral rendelkezik a mezőny tagjai közül, amit nemrég a versenyzők érdekvédelmi szervezete által végzett közvélemény-kutatás számokkal is alátámasztott.

A csapatfőnök azonban hangsúlyozza, Räikkönen szakmai eredményein kívül semmi más nem befolyásolta őket abban, hogy még egy évre magukhoz láncolják a finnt.

„A GPDA tényleg egy komoly és körültekintő kutatást végzett arról, hogy melyik versenyzőket kedvelik legjobban a rajongók, és Kimi itt az első helyen végzett. De persze nyilvánvaló, hogy nem emiatt tartottuk meg őt, és nem is a kék szemei vagy a szőke haja miatt” - oszlatta el a kételyeket Arrivabene. „Azért hosszabbítottunk vele, mert amikor egy megfiatalított csapatot állítunk össze, meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt. Kimi egy világbajnok, és nagyon jó párost alkot Sebbel, remekül hozzájárulva a csapat fejlődéséhez.”

A bejelentést követően olyan találgatások is megjelentek, hogy a mezőny egyik legjobban kereső versenyzőjének számító Räikkönent a csapat csak azzal a feltétellel tartotta meg, ha kevesebb fizetést is elfogad 2016-ra. Arrivabene ezt a vélekedést azon megállapításával próbálta cáfolni, miszerint egy élsportolón semmiképp sem lehet spórolni.

„Vannak gazdaságos repülőjáratok, de egy bizonyos szint fölött én még sohasem láttam gazdaságos versenyzőket. Ugyanez érvényes a futballistákra és a legjobb atlétákra bármelyik szakágban” - mutatott rá.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!