2014.11.25. 17:54, Aliz
Vatteri Bottas Kimi Räikkönen előtt volt a leggyorsabb az Abu Dhabiban rendezett teszt első napján. A McLaren-Honda csupán három körig jutott, de a csapat szerint így is nagy előrelépést tettek.
A Williamst és a Ferrarit vezető két pilóta nem csak nemzetiségében hasonlít egymásra, hanem abban is, hogy mindketten 80 kört tettek meg a nap folyamán, és bár sokáig igen szoros volt köztük az állás, végül Bottas majdnem fél másodperces előnnyel végzett az első helyen.
Az időeredmények persze aligha voltak mérvadók: Bottas 1:43,396-os legjobb köre több mint két másodperccel maradt el a szombati időmérős tempójától. Nem csak a csapatok próbálgattak már 2015-ös fejlesztéseket, hanem a Pirelli is, hiszen a mezőny már a jövő évi gumik prototípusait is pályára vihette.
Az első két helyen finn pilóta végzett, és a harmadik pozícióban álló is félig finn, Nico Rosberg révén. A Mercedes ezúttal nem a leggyorsabb volt, hanem a legaktívabb: a bajnoki tabella második helyezettje 114-szer ért körbe a pályán.
Sebastian Vettel ugyan a Red Bull-lal való szerződése miatt még nem léphetett akcióba a Ferrarival, viszont ez nem akadályozta meg őt abban, hogy már jövő évi csapatának bokszában kövesse az eseményeket és ismerkedjen a szerelőkkel. Jövő évi helyén ült már azonban a Saubert tesztelő Marcus Ericsson, és Max Verstappen is, aki a reggeli balesetét követően 55 kört tett meg.
A McLaren elektronikai ellenőrzések miatt több órával halogatta az immár Honda motorral szerelt autó első pályára küldését, de ezt követően sem voltak túl aktívak. Stoffel Vandoorne a leintés előtti percekben teljesítette mindössze harmadik körét a nap folyamán. Ennek ellenére első gyors értékelésükében nem volt csalódott a csapat: „Nem túl sok kör, de sok fejlődés” - írták Twitteren. A wokingiak döcögős kezdése nem meglepő, hiszen nagyjából ugyanazon az időszakon kell átesniük, mint amit minden csapat megélt az idei szezonelőtti teszteken, amíg összhangba hozták az autót az új, összetett hajtáslánccal.
Nem volt túl szorgos a Force India sem, hiszen a GP2-es bajnok Jolyon Palmer csak 19 kört hajtott bele az autóba, és talán a Red Bull sem teljesen elégedett azzal, hogy Carlos Sainz Jr.-ral csupán 36 körig jutottak.
A teszt a szerdai nappal véget ér, és egyben ez lesz az utolsó alkalom, amikor F1-es autók munkába állnak a versenypályán 2014-ben.
A keddi nap végeredménye:
# |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
Kör |
1 |
Valtteri Bottas |
Williams-Mercedes |
1:43.396 |
80 |
2 |
Kimi Raikkonen |
Ferrari-Ferrari |
1:43.888 |
80 |
3 |
Nico Rosberg |
Mercedes-Mercedes |
1:44.512 |
114 |
4 |
Jolyon Palmer |
Force India-Mercedes |
1:44.516 |
19 |
5 |
Carlos Sainz Jr. |
Red Bull-Renault |
1:45.339 |
36 |
6 |
Will Stevens |
Caterham-Renault |
1:45.436 |
99 |
7 |
Charles Pic |
Lotus-Renault |
1:46.167 |
101 |
8 |
Marcus Ericsson |
Sauber-Ferrari |
1:46.253 |
95 |
9 |
Max Verstappen |
Toro Rosso-Renault |
1:47.194 |
55 |
10 |
Stoffel Vandoorne |
McLaren-Honda |
- |
3
|