2015.06.23. 20:16, Aliz
Volt és jelenlegi versenyzők szerint is van mit tanulni Kimi Räikkönen és Fernando Alonso vasárnapi balesetéből.
A tavaly még csapattárs világbajnokok nagyjából 20 másodperccel a rajt után ütköztek össze, miután a finn elveszítette uralmát Ferrarija fölött, spanyol ellenfele pedig balról belerohant. Fernando Alonso McLarenje végül Kimi Räikkönen versenygépének bukócsövén és oldalán pihent meg. Amikor fölé ért, 2007 bajnoka gyorsan elrántotta kezét a kormányról, melyet kis híján eltalált a spanyol kocsijának egyik eleme. De a „Jégember” feje is komoly veszélynek volt kitéve.
Az eset kísértetiesen hasonlított Fernando Alonso és Romain Grosjean szintén ijesztő 2012-es belgiumi rajtbalesetére, amelynek során a francia Lotusa ugyancsak centiméterekkel kerülte el ellenfele sisakját. Akkoriban sokat beszéltek arról, újra el kellene gondolkodni a zárt pilótafülkék ötletén. Ez évek óta visszatérő kérdés: Felipe Massa 2009-es hungaroringi balesete (amikor is fejbe találta egy másik autóról lerepülő rugó) Henry Surtees kerék által fejére mért ütés következtében bekövetkezett halála, valamint Maria de Villota 2012-es és Jules Bianchi múlt évi balesete is újranyitotta ezen vitát.
Massa nem biztos benne, hogy ez lenne a legjobb megoldás, de úgy véli, a mostani esetből is lehet tanulni valamit. „Egyetértek azzal, hogy folyamatosan néznünk kell, min javíthatnánk. Elég csak megnézni, mi történt az én balesetem után: javítottak a sisakokon, a sisakrostélyon, és szerintem mindig is így kell eljárni. Nem tudom, hogy a teljesen zárt pilótafülke megoldást lenne-e. Van min javítanunk, meg is kell tennünk” – hívta föl a figyelmet a brazil.
A jelenleg tévés szakértőként dolgozó egykori versenyző, Marc Surer szerint már az is a technikai vívmányok eredménye, hogy vasárnap nem történt komolyabb baj. „Korábban ennél magasabban ültek az autóban a versenyzők, a fejük sokkal inkább kilógott belőle. Ma csak a sisakjuk teteje lóg ki. A cockpit oldalfalát pedig megerősítették. Vannak bizonyos előírások, amik segítenek, de nem szabad hátradőlni” – fogalmazott a svájci.
Niki Lauda egyetértett vele. „Óriási szerencséjük volt. Viszont ebből látszik, mennyire jól megépítették ezeket az autókat. Istennek hála Fernando autója nem Kimi irányából érkezett.”
Nico Rosberg amondó, a jövőben is a versenyzők fejének védelmére kell leginkább odafigyelnie a biztonsággal foglalkozó szakembereknek. „Tudjuk, hogy ez még mindig problémás terület. Folyton vizsgálódunk, próbálunk javítani a biztonságon. Meg kell néznünk, hogy a mostani esetből mit tanulhatunk a jövőre nézve” – mondta a futamgyőztes.
Mindezek után úgy tűnik, a mostani bukás az érintett Kimi Räikkönent rázta meg legkevésbé. Amikor arról kérdezték, mit szólt hozzá, hogy Alonso a feje fölött repült el, egy „nem volt ideális” kíséretében a következőket emelte ki: „A versenyzés mindig veszélyes volt, időnként rosszul mennek a dolgok.”