*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Räikkönen és az egyenlő bánásmód

2015.05.22. 19:53, Aliz

Bár Sebastian Vettel több pontot gyűjtött az év első megmérettetésein, Malajziában pedig dobogó legmagasabb fokára is felállhatott, Kimi Räikkönen szerint a Ferrari nem fog első számú versenyzőként tekinteni a márkatársa.

Vettel a szezon eddigi öt versenyén négy alkalommal végzett előkelőbb pozícióban, az összetett pontversenyben pedig huszonnyolc egységgel előzi le a finn világbajnokot. Miután lendületesebben kezdte az évet, a Ferrari egyes vélemények szerint hamarosan első számú versenyzőként tekint majd a négyszeres világbajnokra, hiszen ő sokkal közelebb áll a listavezetőhöz, adott esetben tehát Lewis Hamilton kihívójává is válhat, igaz ehhez versenyautója teljesítményének is javulnia kell.

Néhányan tehát már a csapatsorrend felállításán gondolkodnak, Räikkönen azonban nem aggódik amiatt, hogy idővel be kell állnia új márkatársa mögé, elmondása szerint ugyanis a Ferrari egyiküket sem akarja visszafogni, hiszen az alakulatnak két folyamatosan jó eredményeket szállító, versenyképes pilótára van szüksége. „Való igaz, hogy két autónk van, és a pilóták az egyéni világbajnoki cím megszerzéséért küzdenek, de egy csapat a gyártók bajnokságában is győzni akar, ehhez pedig szüksége van mindkét versenyautóra” – mondja a Crash munkatárásnak.

„A Ferrari egyenlő esélyeket biztosít számunkra, és egyenlő bánásmódban részesít bennünket, szóval minden rajtunk múlik majd. Természetesen megpróbálunk megfelelően viselkedni, ha egymás ellen kell versenyeznünk. Nyilvánvaló, hogy le szeretnénk győzni egymást, de ezt a csapat érdekeit szem előtt tartva tesszük. Egyelőre minden rendben van, és az is kedvez nekünk, ahogyan maga a csapat működik ” – magyarázza a harmincöt éves sportember.

Nyilatkozata során a vörösök új csapatvezetőjéről, Maurizio Arrivabenéről is beszélt, aki sokak szerint kulcsszerepet vállalt abban, hogy a Ferrarinál napjainkban jobb légkör uralkodik, mint az elmúlt években. Az olasz szakember Räikkönen szerint is sokat segített a csapaton. „Minden csapatvezető más; a különböző emberekkel, a különböző főnökökkel kapcsolatban természetesen különböző érzéseid lehetnek. Mauriziót korábban is jól ismeretem, és a kapcsolatunk akkor is jó volt; tény, hogy most eltérő módszerekkel vezetik a csapatot, hogy néhány dolgot másképpen csinál, ezek a változások azonban pozitívak” – zárja gondolatit a 2007-es világbajnok.

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE