*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Ferrari: Malajziában közelebb kerülhetünk a Mercedeshez!

2015.03.26. 22:34, Aliz

Az Ausztráliából egy harmadik hellyel távozó Ferrarinál úgy vélik, Malajziában közelebb lopózhatnak a Mercedeshez.

A két héttel ezelőtt megrendezett idénynyitón Sebastian Vettel volt a két Mercedes első számú üldözője. A négyszeres bajnoknak ugyanakkor vasárnap nem sok esélye volt Lewis Hamilton és Nico Rosberg ellen – több mint fél perccel maradt el a párostól. Ráadásul egy nappal korában 1,4 másodpercet kapott tőlük az időmérő edzésen is.

Egyes szakértők úgy vélik, a Ferrari főként jó fogyasztása révén került közelebb versenykörülmények között a bajnokcsapathoz, s ebben segítségére volt, hogy az Albert Park-i pálya köztudottan kritikus ebből a szempontból, ezért a nagyobb légellenállású Mercedesnek spórolnia kellett. Helyzetük Malajzában ilyen tekintetben könnyebbé válhat – ám a Ferrari technikai igazgatója, James Allison úgy véli, ennek ellenére csapata közelebb lopózhat hozzájuk a hétvégén.

„Tegyük fel, hogy a Mercedes nem hibázik. Úgy vélem, a Melbourne-ben látott különbségek alapján elvárható, hogy ők lesznek az élen. Ennek ellenére szerintem közelebb tudunk férkőzni hozzájuk, mint Melbourne-ben, ha mindent jól csinálunk. Ausztráliában ez nem jött össze, Malajziában reméljük, sikerül. Remélem, hogy képesek leszünk a harmadik, negyedik helyre állítani a két autónkat a rajtrácson” – nyilatkozta a brit szakember a csapat hivatalos honlapján.

A Ferrarinak ugyanakkor mindeközben hátrafelé sem árt majd figyelnie. Noha a csapatfőnök Maurizio Arrivabene Melbourne után kijelentette, ideje célba venniük a Mercedest, az első hétvége azt mutatta, a Williams egyelőre jóval közelebb van hozzájuk. A grove-iak azt remélik, hogy a félig utcai ausztrál pályához képest Sepang jobban fekszik majd autójuknak, így vissza tudnak vágni az olaszoknak.

Allison azonban úgy érzi, nincs olyan nagy különbség a két helyszín között, hogy jelentősen változzanak az erőviszonyok. „A sepangi teljesen más éghajlat, a pálya viszont végső soron nem olyan különböző. Alapvetően két fő szempontból vizsgáljuk a helyszíneket. Megnézzük, mennyire számít rajtuk a motorerő, és mennyire a leszorítóerő. És ha Sepangot Melbourne-höz hasonlítjuk, mindkét szempontból nagyon hasonló a két pálya. Tehát amennyire versenyképesek voltunk Melbourne-ben, azt átvihetjük Sepangba is. A különbség annyi, hogy Sepangban nagyon meleg van, emiatt nehezebb megfelelő hőmérsékleten tartani az autót és a gumikat. A gumihasználat emiatt erőteljesebb lesz, mint Melbourne-ben” – elemzett Allison.

Az istálló főtervezője, Simone Resta mindeközben arról beszélt, két tényező, a gumihasználat és a végsebesség fontossága is a Ferrari kezére játszhat a hétvégén. „Több nehézség is vár ránk a megbízhatóság és a teljesítmény terén. Még korai szakaszában járunk a szezonnak, ezért még nem ismerjük pontosan, mire vagyunk képesek. De Melbourne-ben jó volt a végsebességünk, ami a maláj pálya két hosszú egyenesében rendkívül fontos. Jelenleg a tempónk is egészen jó az efféle pályatípusokon, ahol a gumikopás nagy. Ez előny lehet számunkra” – vélekedett az olasz.

Marc Surer, a német Sky televízió szakkommentátora szerint a Mercedesnek valóban nem árt rajta tartania a szemét az idényt lendületesen kezdő Ferrarin. „Ha a Ferrari ilyen jól kezdi a szezonját, abból indulhatunk ki, hogy ezt még fokozni is tudják. Tovább fogják javítani a motorjukat, és még közelebb kerülhetnek a Mercedeshez” – jósolta a svájci exversenyző.

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE