*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

A Mercedes sem írja le a Ferrari esélyeit

2015.03.07. 14:18, Aliz

A Mercedes motorsort-igazgatója, Toto Wolff nem szeretne komolyabb jóslatokba bocsátkozni a szezonnyitó előtt. Elmondása szerint a teszteredményekből nem lehet pontos következtetéseket levonni, a Ferrari és a Williams tempóját azonban ő is figyelemreméltónak tartja.

Nagyon ritka az, hogy a legtöbb Forma-1-es alakulat egyetért valamiben, a felkészülési időszak után azonban szinte az összes csapatvezető a Mercedest nevezte meg első számú esélyesként. A címvédő alakulat teljesítménye sokkolta az ellenfeleket: a Red Bullt irányító Christian Horner baljósnak és lehangolónak nevezte a stuttgartiak tempóját, a McLarent vezető Jenson Button úgy fogalmazott, hogy a csapat mérföldekkel az ellenfelek előtt jár, a ferraris Sebastian Vettel pedig egyértelművé tette, aki nyerni akar, annak idén is a Mercedes pilótáit kell legyőznie.

Noha szinte mindenki őket tartja favoritnak, a stuttgarti gyár motorsport-igazgatója továbbra is óvatosan tekint a jövőbe. Elmondta, a Mercedes a biztató eredmények ellenére sem dőlhet hátra, hiszen továbbra sem lehet kizárni, hogy a versenyen műszaki problémákkal találják szembe magukat, sőt a tesztidőszakban a Ferrari és a Williams tempója is meggyőző volt. „Nem akarok túl nagy jelentőséget tulajdonítani a köridőknek” – utalt az összesített eredménylista élére ugró Nico Rosberg és a második helyre kerülő Lewis Hamilton eredményeire.

„Nem tudjuk, ki mennyi benzint használt, szóval ez így olyan lenne, mintha kristálygömbből jósolnánk, arra pedig nincs szükségünk, és nem is akarjuk ezt csinálni. Noha tisztességes távot sikerült megtennünk és a tempónk is biztató volt, valamint a hosszabb etapok is jól sikerültek, a megbízhatóság még mindig kérdéses. Persze ez a többiek számára is problémát fog jelenteni, hiszen ez egy állandó kérdés. Felül kell kerekednünk ezeken a problémákon, és ki kell várnunk, hogyan alakul az első néhány futam” – magyarázza az osztrák szakember.

„Később [az első versenyek után] minden valószínűség szerint sokkal könnyebb lesz megerősíteni azt, amit a tesztidény során láttunk. Egyelőre a Ferrari jónak tűnik, és a Williams is jónak tűnik, szóval várjuk ki, amíg kezdetét veszi a versenyszezon” – zárja gondolatait Wolff, aki már a szezon elején is a Williams nevezte meg csapata egyik első számú kihívójaként, akkor azonban a Ferrarit még nem sorolta a közvetlen ellenfelek közé. Megemlítette viszont, hogy a Red Bull ismét jó lehet, most viszont a bikásokat nem nevezte meg, amikor a kihívókról beszélt.

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE