*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Íme, az új Kimi Räikkönen

2015.02.20. 21:29, Aliz

Idén egy új, a korábbinál boldogabb Kimi Räikkönent láthatunk majd – állítja a Ferrari csapatvezetője, Maurizio Arrivabene. Az olasz szakember kihangsúlyozta: a vörösök 2015-ös versenyautója sokkal jobban passzol a korábbi világbajnok stílusához, mint a tavalyi modell.

Kiábrándító szezonon van túl a mezőny korelnöke: Räikkönen 2014-ben szinte folyamatosan alulmaradt a csapattárssal – Fernando Alonsóval – vívott küzdelemben (a spanyol százhattal több pontot gyűjtött, mint ellenfele), versenyautójához pedig legjobb akarta ellenére sem tudott alkalmazkodni. A finn klasszisnak az autó vezethetőségével és a gumiabroncsokkal is meggyűlt a baja, az idény első tesztjén azonban sokkal boldogabbnak tűnt, és Barcelonában is úgy nyilatkozott, hogy a 2015-ös autó jobban illik vezetési stílusához, mint a rosszemlékű F14T.

A csapatvezető szerint Räikkönen hangulata is sokat javult, az általában zárkózott sportember ugyanis a hetekben rengeteget mosolyog és kommunikál csapattársaival. Arrivabene viccesen azt is megjegezte, először azt hitte, a 2007-es világbajnok „valamilyen betegséggel küzd”, azért változott ennyit hangulata. „A tavalyi szezonban megvoltak a maga problémái” – idézi szavait az Autosport magazin internetes oldala. „Ezek miatt a problémák miatt nem érezte az autót, főleg annak első részét. Ezt a gépet még nem úgy fejlesztettük, hogy megfeleljen Kimi ízlésének. Az ideit sokkal jobban érzi, az is ezt bizonyítja, hogy mostanában rengeteget mosoly. Ez egyébként igen furcsa!”

Arrivabene pénteki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a finn a garázsban is másképpen viselkedett, mint a 2014-es évad megmérettetései alatt. „Kimi is lenn volt a földön a srácokkal és igyekezett beállítani valamit. Amikor megláttam, meg is kérdeztem tőle, hogy: te most mit csinálsz? Erre azt válaszolta, hogy: én is egy szerelő vagyok! Most ilyen a hangulat az egész csapatban. A srácok is meglepetten néztek rá, akik körülötte dolgoznak. Őket is meglepte az, hogy ilyen sokat beszél” – folytatja a tavalyi szezon végén kinevezett csapatfőnök.

A szakember úgy érzi, idén Räikkönen teljesítménye is jobb lesz, azaz a finn visszatérhet oda, ahol a 2013-as szezon végén abbahagyta – az év elején győzelmet szerzett a Lotusszal és folyamatosan a dobogóért harcolt, ezzel pedig ismét felkeltette a Ferrari vezetőinek figyelmét, noha 2009-ben a felek igencsak viharos körülmények között váltak el. „Először azt hittem, valami nincs rendben, de most már tudom, hogy ez az egész Kimi lelkesedésére vezethető vissza és biztos vagyok benne, hogy ismét bizonyítani fog, hogy visszatér a saját szintjére. Most tényleg rendkívül motivált, és az új csapattársával [Sebastian Vettellel] is nagyon jól kijön, és ez tényleg nagyszerű!”

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE