*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Räikkönen: Vettel kiemelkedik a korábbi csapattársaim közül

2015.04.10. 10:56, Aliz

Kimi Räikkönen elárulta, mit sem változott kapcsolata Sebastian Vettellel azóta, hogy csapattársak lettek. A finn arról is beszélt, hogy a német kiemelkedik korábbi csapattársai sorából.

Fernando Alonso, Romain Grosjean, Felipe Massa, Juan Pablo Montoya, David Coulthard és Nick Heidfeld. Így fest Kimi Räikkönen eddigi F1-es (állandó) csapattársainak névsora, mely idén újabb névvel egészült ki: Sebastian Vettelével. A finn és a német bajnok már évek óta jó barátok, Räikkönen nem egyszer elmondta, Vettel áll hozzá a legközelebb a mezőnyből, ezért nagy várakozás előzte meg, vajon csapattársakként miként változik meg a viszonyuk.

Räikkönen szerint sehogy. „Nem érzem úgy, hogy amióta a csapattársam, másképpen viselkedne. De erre is számítottam” – jelentette ki 2007 bajnoka Kínában.

Miközben az említett korábbi csapattársak sokszor távolságtartónak, zárkózottnak, magának valónak nevezték a „Jégembert”, akivel nem sokat beszélgettek, Vettel esetében a helyzet némiképp megváltozott. És hogy a némettel más együttdolgozni, mint elődeivel, maga Räikkönen is elismeri. „Nyilvánvaló, hogy kiemelkedik a korábbi csapattársaim közül. Megvan a saját munkamódszere, és ez számomra is jó, mivel így én is tanulhatok valami újat” – árulta el Räikkönen.

Räikkönen: Közelebb vagyunk a Mercedeshez, mint sokan hinnék!

2015.04.09. 14:24, Aliz

Kimi Räikkönen úgy véli, a Ferrari közelebb van a Mercedeshez, mint azt sokan gondolnák, autójuk pedig bármelyik pályán erős lehet. Az egyelőre igencsak peches finn saját eddigi teljesítményét is értékelte.

A Kínai Nagydíj hétvégéjének egyik legfőbb kérdését az jelenti, vajon képes lesz-e a Ferrari hosszabb távon is megszorongatni a Mercedest. Miközben a szakértők és maga a csapat is úgy véli, hogy malajziai győzelmük elsősorban a nagy hőségnek és a kiváló gumikezelésnek volt köszönhető, a hűvösebb és az inkább az első abroncsokat terhelő Kínában sokan újra a Mercedes fölényére számítanak.

Kimi Räikkönen azonban Sanghajban kijelentette, véleménye szerint a Ferrari minden helyszínen és körülmények között versenyképes lehet – erősebb, mint azt sokan hinnék.„Ausztrália után azt mondtam, hogy ha a verseny során közvetlenül mögülük (Mercedes) indulhattunk volna, nem húztak volna el tőlünk annyira. Nem vagyunk olyan messze tőlük, mint azt sokan gondolják! Minden pálya más, és a körülmények is változnak, így egyes autók hol jobban, hol rosszabbul teljesítenek, mint a többiek. Talán még nem tartunk ott, ahol kellene, de ha az előző évhez viszonyítunk, akkor nagyon is elégedettek lehetünk. Még sok munka vár ránk, mire mindennel elégedettek lehetünk, de ezért is vagyunk itt” – idézte az ESPN Räikkönent.

„A kínai pálya nagy kihívás, meglátjuk, mennyire lesz jó rajta az autónk. De nem számít, hová megyünk, ha az autó jó, mindenütt könnyebb dolgod van. És mint már mondtam, az autónk Jerezben, Barcelonában és az első két versenyen is jól működött, minden pályán, minden körülmények között. Szóval nem látom, miért ne lehetne így most is. Igen, nyilván más lesz, mert hűvösebb van, de a pálya vonalvezetése talán közelebb áll Barcelonához, így a körülmények nagyon hasonlóak lesznek. Holnap kiderül, lesznek-e problémáink, de nem számítok nagy meglepetésre.”

Miközben csapattársa, Sebastian Vettel már két dobogós helyezést (és egy győzelmet) számlál, Räikkönen számára eddig nem sok jót tartogatott a szezon. Ausztráliában a finn egy elhibázott kerékcsere miatt kiesett, Malajziában pedig úgy lett negyedik, hogy a futam elején defektet kapott, és a mezőny végéről kellett visszakapaszkodnia. 2007 bajnoka reméli, hogy a Ferrari tempóját ezen a hétvégén már nagyobb sikerrel használhatja ki.„Végre tiszta hétvégét kell teljesítenünk, mindenféle probléma nélkül. Ha ez sikerül, már elégedettek lehetünk, akármi is lesz az eredmény. Ez egy új helyszín, de az autó eddig mindenhol jól ment, szóval itt is jók lehetünk” – tekintett előre.

Végül pedig saját eddigi teljesítményét is értékelte. „Amikor ilyen nehézségek, törött elemek hátráltatnak a verseny során, mert valaki neked ment, vagy mert a gumi tönkretette a padlólemezt, az egyáltalán nem ideális, hiszen ilyenkor leszorítóerőt veszítesz. Ettől függetlenül szerintem egész jó teljesítményt nyújtottam eddig, noha mindig van tér a fejlődésre. Ausztráliában az időmérőn hibáztam, ami nem segített, de ez időnként megesik. Összességében viszont több-kevésbé úgy ment, ahogyan azt vártam” – vont mérleget Räikkönen.

Räikkönen: Nem csak forróságban erős az autó

2015.04.08. 19:28, Aliz

Az általános vélekedés szerint a Ferrari azért győzhette le a Mercedest Sepangban, mert a hőségben sokkal jobban kezelte az abroncsokat, mint az F1-es címvédő gárda. Kimi Räikkönen ezt cáfolta.

Maga a Mercedes is beismerte, hogy gumikezelés terén veszített a legtöbbet Sepangban: Sebastian Vettel Ferrarija jól bánt az abroncsokkal, így csak kétszer kellett kiállnia, míg a legyőzött Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek háromszor. Vélemények szerint a sepangi forróság kedvezett az SF15-T-nek, amely a normál hőmérsékletű helyszíneken elveszíti majd ezt az előnyét.

„Lehet, hogy a körülmények szerepet játszottak Malajziában, ahol nagy forróság volt, ez pedig kedvezett nekünk, de azt gondolom, hogy ha Melbourne-ben mögéjük kerültünk volna az elején, akkor nem húztak volna el annyira” – mondta Kimi Räikkönen, aki szintén megcsillogtatta Sepangban a Ferrari remek tempóját, egy defekt után a mezőny legvégéről a negyedik helyig zárkózott fel.

„Nyilvánvaló, hogy minden pálya, minden körülmény, minden szerepet játszik, de ez nem vesz el abból, hogy nagyon erős csomaggal rendelkezünk” – jelentette ki a finn világbajnok, aki ennek ellenére elismerte, csapatának még van hol fejlődnie, elsősorban az időmérőkön.

„Tudjuk, hogy nem vagyunk pontosan olyan gyorsak, mint ők – legalábbis egy körön –, de dolgozunk rajta, és ahhoz képest, hol hagytuk abba az előző évet, és hol kezdtük el ezt, egy nagy lépés történt. A csapat a helyes dolgokat csinálta, jó irányba haladunk, és apránként megpróbálunk felzárkózni a Mercedesre. Habár Sebastian nyert, tudjuk, hogy fejlődnünk kell bizonyos területeken” – ismerte el Räikkönen, akit az espnf1.com idéz.

A Maláj Nagydíj legjobbja: Kimi Räikkönen

2015.04.08. 19:26, Aliz

MOTORSPORTAL.HU:

Noha a nemzetközi sajtó a Maláj Nagydíj után Sebastian Vettel némiképp meglepő sikerétől volt hangos, olvasóink úgy ítélték meg, hogy a sepangi vasárnap legjobbja a mezőny végéről a negyedik helyig visszakapaszkodó Kimi Räikkönen volt.

A finn versenyző a szavazatok 58,45%-át begyűjtve győzte le ferraris csapattársát, aki első Scuderiával aratott győzelmével a szavazók 37,39%-át győzte meg. További három jelöltünkre lényegében alig érkezett szavazat. A minden idők legfiatalabb pontszerzőjévé váló Max Verstappent 50-en látták a legjobbnak, míg Carlos Sainz 0,96%-ot, a látványos utolsó körös előzésével Valtteri Bottas pedig 0,53%-ot kapott.

A végeredmény:

1. Kimi Räikkönen – 58,45% (1096 szavazat)

2. Sebastian Vettel – 37,39% (701 szavazat)

3. Max Verstappen – 2,67% (50 szavazat)

4. Carlos Sainz – 0,96% (18 szavazat)

5. Valtteri Bottas – 0,53% (10 szavazat)

 

Hangok a lelátóról – avagy így láttátok ti:

BCS_F1: „Verstappen, a többiek, nagyjából azt hozták, amit az autójuk tud.”

DIFER: „Vettel.A többek csak mellékszereplők voltak.”

DANI969: „Vettel lett a befutó. Kiváló taktika, hibátlan autózás, győzelem. Ez olyan dolog, amit egy Ferrariban már rég láttunk együtt. Ez a győzelem pedig nem csak a csapatnak és Sebnek tesz jót, de a sportágnak is sokat segít. A gyengéknek visszaadja a reményt, sokakat talán újból leültet a képernyők elé és talán az izgalmakat keresve többen látogatnak majd ki egy-egy futam helyszínére is.”

QWERM: „Vettel nagyszerű élményt nyújtott azzal, hogy versenyben előzte meg a Mercedeseket. Akár más gumin volt, akár nem, ez felcsigázza a régóta éhes nézőt. Ami engem jobban meglepett, hogy Kimi egészen a 4. helyig ért fel, pedig az elején még a pontszerzésére sem tettem volna egy centet sem. Tekintettel arra, hogy sérült autóval tette mindezt, hátulról jött fel, így én rá szavaztam. De azt hozzáteszem, hogy sokat vacilláltam, hogy Vettel vagy Kimi. Szerintem Sebnek lesz még szebb versenye is. Heroikusabb is.”

MASSAPAPA: „Minden tiszteletem Vettelé, de nálam Kimi vitte a pálmát ezen a hétvégén.”

T.L.G: „Nálam is a két Ferrari a dilemma. Igazából nehéz döntés, mert egész más miatt lehet a két pilótát megdicsérni. Vettelnek problémamentes hétvégéje nem volt, maximálisan kihasználta a lehetőségeit, amit a körülmények adtak, stabilan gyors volt, amikor kellett, és végre valaki tényleg meg tudta szorítani a Mercedeseket. Kiminek ezzel szemben problémás hétvégéje volt, időmérőn sem volt szerencséje, rajtnál balesetet szenvedett, kicsit meg is sérült az autója, ehhez képest gyakorlatilag mindenkit megelőzött a Mercedesek és a csapattársa kivételével, ebben a futamban ez volt a maximum. Ez innentől kicsit olyan, mintha a kakaós csigát hasonlítanánk össze a túrós buktával. Nekem a SC szakasz után nagyobb meglepetés volt Kimi 4. helye, mint Vettel győzelme, ezért rá szavazok.”

Räikkönen pénzelte Felipe Nasr karrierjét

2015.04.08. 19:23, Aliz

Az Ausztráliában parádézó Felipe Nasr első két F1-es versenyén egyaránt összeért Räikkönennel, aki Sepangban defektet is kapott, ami azért is kellemetlen lehet a számára, mert sokat köszönhet neki.

Az idei szezon újoncai, legalábbis azok, akik versenyképes csapatokhoz kerültek, egyelőre remekül teljesítenek a szezonban: ha Verstappen autója nem adja meg magát Melbourne-ben, a Toro Rosso két kettős pontszerzést ünnepelhetett volna az F1 történetének legfiatalabb pilótapárosával, míg a sauberes Nasr az idénynyitón általános megdöbbenést okozva az ötödik helyen ért célba.

A tavaly a GP2-ben remeklő brazil ezzel országa történetének legsikeresebb debütálását mutatta be, s a kritikusok elismerését is kivívta. Nem volt azonban sima egyik versenyhétvégéje sem, hiszen mindkét futam rajtját követően koccant, ráadásul mindkétszer Kimi Räikkönen Ferrarijával, aki Malajziában sokat bukott ezen, hiszen defektet kapott.

Hogy épp Räikkönennel találkozott össze, nem csupán azért kellemetlen Nasr számára, mert így az F1 talán legnagyobb rajongótáborát sikerült magára haragítania, hanem azért is, mert kimondottan sokat köszönet a finnek. A brazil még 2010-ben a Double R színeiben versenyzett az F3-ban, melyet Räikkönen és menedzsere, Steve Robertson alapított, jelenleg utóbbi egyengeti Nasr karrierjét is.

Sőt, ennél többről volt szó, Nasr a Canalnak adott interjújában azt is elárulta, hogy Räikkönen pénzzel is támogatta őt korábban: „Kimi azoknak az embereknek az egyike, akik pénzt fektettek a karrierembe, amikor a családom már nem engedhette meg magának” – mondta a brazil, aki korábban kifakadt amiatt, hogy egyes fórumokon fizetős pilótának bélyegezték őt:

„Mi a különbség aközött, hogy a Red Bull támogat, és fizeti az ülésedet, és aközött, hogy szponzoraid vannak, akik veled akarnak tartani? Nem értem, honnan jött az embereknek, hogy fizetős versenyző lennék. Mi a gond azzal, hogy egy szponzor van az autómon? Furcsa, hogy az emberek erről beszélnek...”

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE