Räikkönen: A válaszom keressék az interneten!2015.06.04. 21:29, Aliz
Kimi Räikkönen főnöki figyelmeztetés nélkül is jól tudja, hogy javulnia kell az időmérő edzéseken. A finn erről és a Ferrari fejlesztéseiről beszélgetett a sajtó munkatársaival, s még egy vicces beszólást is megengedett magának…
Komoly házi feladatot kapott Kimi Räikkönen Monaco után főnökétől, Maurizio Arrivabenétől: sürgősen javítania kell időmérős teljesítményén. A finn versenyző idén eddig mind a hat nagydíjhétvégén vereséget szenvedett Sebastian Vetteltől a kvalifikáción, s rossz rajthelyezései a vasárnapi futamokon is rendre hátrányos helyzetbe hozták őt.
2007 bajnoka Kanadában nem is kerülhette el a szombati gyengélkedéssel kapcsolatos kérdéseket. „Ez nem újdonság. Tudjuk, hogy mi hiányzik, nem kell megmondania senkinek. Párszor már megnehezítettük a saját életünket. Ha sikerülne jobban összerakni az időmérőket, a versenyeken is el tudnánk érni az optimális eredményt, mert a versenytempónk amúgy jó. Párszor olyan helyről kellett rajtolnunk, amely nem felelt meg az autó képességeinek. De elméletben minden egyszerű, a gyakorlatba átültetni mindezt már sokkal nehezebb” – magyarázta az önmagáról királyi többesben beszélő Räikkönen. „Nem lehet megnevezni egy konkrét területet. Nyilván a gumikezelésnek van kulcsszerepe ebben. Bizonyos pályákon nehezebben megy, másikakon könnyebben. De meg fogjuk oldani.”
A Ferrari ezen a hétvégén új motorjától remél előrelépést. Segítségükre lehet, hogy a kanadai pálya tele van egyenesekkel. Räikkönen azonban nem szeretné túlértékelni ennek jelentőségét. „Ezt nem lehet ennyire elkülönítve szemlélni. Önmagában a nagy végsebesség mit sem ér. Ez nem garantál jó köridőt. Az autónak a maga teljességében kell jól működnie. Hogy milyen előrelépést tettünk, majd a hétvége megmutatja” – magyarázta a finn.
„Én minden futamot külön-külön szemlélek, aztán majd év végén meglátjuk, hol tartunk. Még sok munka áll előttünk, ezt mindenki tudja, de azt is tudjuk, hogy hol álltunk 2014-ben. Szóval jó úton haladunk.”
Räikkönen sajtóbeszélgetése végül nem múlhatott el vicces válasz nélkül. Ehhez csupán egy, a hétvégéhez nem kapcsolódó kérdésre volt szükség. Az egyik újságíró a június végén megrendezendő Goodwood Fesztiválról faggatta, melyen a múlt évben maga is tiszteletét tette. Ő azonban meglepetten reagált. „Mi köze ennek most az itteni futamhoz? Semmi. Minden, amit Goodwoodról gondolok, már elmondtam tavaly. A válaszomat tehát megtalálod az interneten” – adott praktikus tippet a „Jégember”…
Räikkönen és a betonfalak: Nem nagy ügy, hogy közel vannak!2015.06.03. 20:23, Aliz
Akárcsak Monte-Carlóban, a Forma-1-es versenyzők Montréalban is komoly sebességgel száguldanak a betonfalak között, ennek azonban Kimi Räikkönen szerint most sem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a pilóták ehhez is hozzászoktak már.
A kanadai pálya karakterisztikája más, mint a monacóié, abban azonban hasonlít a klasszikus versenyhelyszínhez, hogy a pilótáknak a betonfalak között kell a lehető legjobb teljesítményt nyújtaniuk. Sőt, Montréalban a sebesség is nagyobb, hibázásra viszont ezen a pályán sincs lehetőség, bukótér helyett ugyanis a legtöbb esetben a már említett falak várják a versenyzőket. Ők azonban ennek nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget – legalábbis Kimi Räikkönen szerint.
„Nem hinném, hogy ez olyan nagy dolog lenne, mert már hozzá vagyunk szokva” – mondja a Ferrari hivatalos honlapjának a szűk vonalvezetés és a sokat emlegetett betonfalak kapcsán. „Persze Kanadában közelebb vagyunk a falakhoz, mint mondjuk Nagy-Britanniában, vagy a legtöbb normál versenypályán, de Monte-Carlóhoz, vagy Szingapúrhoz képest van helyünk” – teszi hozzá a finn klasszis, aki 2005-ben már győzedelmeskedett Kanadában, három évvel később pedig ismét közel került ahhoz, hogy ő érjen elsőként célba a Gilles Villeneuve-ről elnevezett versenypályán.
Akkor azonban egy máig emlékezetes ütközés miatt (Lewis Hamilton a bokszutcában találta el autóját) fel kellett adnia a küzdelmet. A Ferrari hivatalos honlapjának riportere most ezt az incidenst is felelevenítette. „Kár volt érte, hiszen nagyon jó futamunk volt akkor, és a sebességünk is megfelelő volt. A befejezés nem volt boldog a csapat számára, de ez is hozzátartozik [a versenyzéshez]” – hangzott el a 2007-es világbajnok rövid, tömör válasza.
„Ezen a pályán fontos, hogy megfelelő legyen az autód végsebessége, és a fékeknek pedig megbízhatóan kell működniük. Egy ideális beállítással lehetővé válik, hogy ezt a kettőt kombináljuk, és jól érezzük magunkat a versenyautóban, miközben a határon vagyunk. Montréalban az üzemanyag-fogyasztás is rendkívül fontos, de szerencsére ez is egy olyan terület, amin rengeteget fejlődtünk az előző évhez képest, a legfontosabb kérdésekre azonban most is a versenypályán kapunk majd választ; mint mindig” – folytatja Räikkönen.
A beszélgetés során Montréal városa és annak pezsgő éjszakai élete is szóba került, Räikkönen azonban bármennyire is szereti a környéket, igyekezett egyértelművé tenni, hogy ezúttal sem egy versenyhétvége alkalmával akarja felfedezni azt. „Igazából teljesen mindegy, hová megyünk, hiszen minden alkalommal ugyanolyan a beosztásunk. A legtöbb esetben a hotel és a versenypálya között mozgunk; persze ez attól is függ, hol vagyunk pontosan. Ez nem egy nyaralás, nincs időnk arra, hogy kikapcsolódjunk a városban” – magyarázza.
Mennyire súlyosak Räikkönen időmérős problémái2015.06.03. 20:18, Aliz
Kimi Räikkönen Monaco után házi feladatot kapott csapatfőnökétől: Maurizio Arrivabene sürgős javulást vár tőle az időmérőn. Tényleg ennyire komoly lenne a finn problémája? A számok és a csapattársak elleni mutatók árulkodóak!
Noha a Ferrari állítólag hajlik a hosszabbításra, Maurizio Arrivabene a közelmúltban több alkalommal is figyelmeztette Kimi Räikkönent: ha meg akarja tartani ülését 2016-ra, egész évben erős teljesítményt vár tőle. Azt követően pedig, hogy a finn Monacóban elszenvedte idei hatodik időmérős vereségét csapattársától, Sebastian Vetteltől, a Scuderia csapatfőnöke arra is fölhívta a „Jégember” figyelmét, hogy sürgősen javítania kell egykörös teljesítményén. „Kimi problémája az időmérő edzés. Pedig bizonyos futamokon ugyanolyan gyors, mint Seb. Az időmérőkön sokszor azért nem megy neki, mert forgalomba kerül, ám az is igaz, hogy elég jelentős a lemaradása az előtte végző autókkal szemben. Ha sikerülne javítania az időmérőkön, nem lenne annyi gondja a versenyeken sem, hiszen azokon szuper, mindig jó munkát végez” – magyarázta a Ferrari csapatfőnöke.
Räikkönen a mezőny az egyetlen olyan versenyzője, aki eddig mind a hat kvalifikáción vereséget szenvedett csapattársától. Hogy gondjai vannak az időmérőkön, ő maga sem tagadja, elmondása szerint gyengélkedését főként a gumimelegítési problémái okozzák, melyben az abroncsokkal rendkívül kíméletesen bánó autója sincs a segítségére.
A vezetési stílus problémája
Az F1-es szakíró James Allen azonban úgy véli, jóval általánosabb problémáról van itt szó, mint elsőre gondolnánk. A brit alaposabban is kielemezte a finn 2012-es visszatérése óta látott időmérős eredményeit. Elsőként azt állapította meg, hogy Räikkönen az elmúlt három és fél esztendőben gyakorlatilag egyszer sem rendelkezett olyan autóval, mely igazi favoritnak számított volna a kvalifikációkon. Ezt bizonyítják a számok: a Lotus 2012-ben és 2013-ban mindössze két alkalommal állt az első rajtsorban (Romain Grosjean a 2012-es Magyar Nagydíjon és Räikkönen 2013-ban Kínában); akárcsak a Ferrari (Vettel 2015-ben Malajziában és Bahreinben). Érdekes megemlíteni, hogy autói szinte kivétel nélkül kíméletes gumikezelésükről voltak híresek.
Mindez persze még nem magyarázza meg a finn házon belüli vereségeit. „Az időmérő nagyon sok tényezőtől függ. Egy körön belül kell összeraknod a három legjobb szektorodat. Egyszerűnek hangzik, de meglepően kevés versenyző képes rá rendszeresen. Räikkönen erősségét az jelenti, hogy képes sokáig a határon autózni a hosszú etapok során anélkül, hogy túl sokat venne ki a gumikból, és rontana a tapadásukon” – írja Allen.
„Gyanítjuk, hogy az idei problémáiban szerepe van a Pirelli apróbb változtatásainak, melyeket erre az évre végeztek el. Különösen a hátsó gumik megerősítésének, szerkezeti változásának. Räikkönen konzervatív stílusa előny a versenyeken, de az időmérő edzésen akadálya a tapadás gyors megtalálásának, főleg a túl kemény és túl hideg gumik esetében. Hamilton ennek épp az ellenkezője: agresszív, erőteljesen fékez, több energiát visz a gumikba. Mivel a hátsó gumikat idén jobban megváltoztatták, mint az elsőket, nem kedveztek Räikkönennek, aki nem az erősebb hátsó gumikat, hanem a finomabb első tengelyt kedveli. Vettel pedig éppen azért versenyképesebb, mint tavaly, mert teljesítménye nagyban függ a hátsó rész stabilitásától, melyet a Ferrari nagyobb leszorítóereje és az erősebbé tett gumik révén meg is kap” – elemezte a helyzetet a szakíró.
Árulkodnak a csapattársak elleni mutatók
Allen a stíluskülönbségek után aztán visszatér a számokhoz, s megvizsgálja Räikkönen Romain Grosjean (2012, 2013 – Lotus), Fernando Alonso (2014 – Ferrari) és Sebastian Vettel (2015 – Ferrari) ellen mutatott teljesítményét is. Miközben a Lotusnál a finn 20-16-ra legyőzte csapattársát, ugyanez a Ferrarinál 25 időmérőjéből csupán háromszor sikerült neki.
2012-ben 9-10-es vereséget szenvedett Grosjeantól, ám átlagos rajthelyezése 0,2-del jobb volt a franciáénál. A futamokon mindeközben átlagban 2 helyezést javított – igazolva, hogy már akkor is a versenytempó számított a legfőbb erényének. A következő évben Räikkönen minden téren csapattársa fölé kerekedett, a versenyeken pedig már átlagosan három pozíciót tudott javítani az időmérős helyezéséhez képest.
Miután a Ferrarihoz került, mutatói viszont jelentősen romlottak. Tavaly Fernando Alonso ellen 3-16-ra veszített, ám hogy a spanyol rajthelyezései is rendre gyengébbek voltak, mint a vasárnap elért pozíciói, azt sugallják, hogy a Ferrarinak egy éve nem volt az erőssége a kvalifikáció. Érdekesség, hogy Räikkönen a múlt évben a versenyeken sem volt sokkal jobb, mint az időmérőkön – csupán 0,25-os javulást ért el szombatról vasárnapra. Ez azt mutatja, hogy valóban egész évben küszködött autójával.
Idén ez a szám ismét 2 fölé emelkedett, ám ez inkább annak köszönhető, hogy szombatonként rendre alulteljesít. Erre utal az ő és Sebastian Vettel átlagos rajthelyezései között meglévő 3,7 helyes differencia is.
|
2012 |
Räikkönen |
Grosjean |
|
Átlagos időmérős helyezés |
7,55 |
7,74 |
|
A két versenyző közti átlagos különbség |
+0,007 |
-0,007 |
|
Átlagos helyezés a versenyen (amikor célba értek) |
5,45 |
6,55 |
|
Pontok száma |
207 |
96 |
|
|
|
|
|
2013 |
Räikkönen |
Grosjean |
|
Átlagos időmérős helyezés |
7,50 |
8,11 |
|
A két versenyző közti átlagos különbség |
+0,031 |
-0,031 |
|
Átlagos helyezés a versenyen (amikor célba értek) |
4,67 |
5,79 |
|
Pontok száma |
183 |
144 |
|
|
|
|
|
2014 |
Räikkönen |
Alonso |
|
Átlagos időmérős helyezés |
9,42 |
6,53 |
|
A két versenyző közti átlagos különbség |
+0,285 |
-0,285 |
|
Átlagos helyezés a versenyen (amikor célba értek) |
9,17 |
5,12 |
|
Pontok száma |
54 |
159 |
|
|
|
|
|
2015 |
Räikkönen |
Vettel |
|
Átlagos időmérős helyezés |
6,50 |
2,83 |
|
A két versenyző közti átlagos különbség (mp) |
+0,431 |
-0,431 |
|
Átlagos helyezés a versenyen (amikor célba értek) |
4,2 |
2,83 |
|
Pontok száma |
60 |
98 |
James Allen zárásként kiemeli, Arrivabene Räikkönen időmérős formájával kapcsolatos aggodalma nagyon is megalapozott. Végül pedig azt is kiemeli, miért sürgeti annyira a finnt főnöke: „Jó esély van rá, hogy hosszabbítsanak vele 2016-ra, amikor a csapat már a bajnoki címekért szállna harcba – valószínűleg inkább Vettellel. De Räikkönenre is szükségük lesz a konstruktőri bajnokságban. 2017-re pedig Valtteri Bottas és mások érkezését is.
Minttu blog: Robin Ace Matias Räikkönen2015.05.30. 21:56, Aliz
A húsvéti ünneppek ideje alatt megtartottuk a kisfiúnk keresztelőjét Finnországban. A neve már a legelején meg volt, ugyanis Svájcban már a gyerekek születése előtt ismert a baba neve. Hónapokig gondolkodtunk a nevén és nagyon sok lehetőség állt rendelkezésünkre. Általában a keresztnévnek összhangban kell lennie a vezetéknévvel, de mi olyan nevet szerettünk volna, amelyet minden nyelven könnyű kiejteni.

Végül a Robin név mellett döntöttünk, jobban mondva döntöttem, de szerencsére Kiminek is tetszett ez a név. Jó barátunk, és egyben Robin keresztapja, Gino állt elő azzal az ötlettel, hogy a második neve legyen Ace. Gino szintén a Ferrari csapatánál dolgozik, és biztosítja azt, hogy mindenki Ace-nek nevezze a kisfiút. Szeretem azokat a neveket, melyek mögött történelem áll, és az Ace név kimondottan ilyen. Íme az üzenet, amit Gino-tól kaptam, mikor a neveken gondolkodtunk:
"Ace a valaha volt legismeretebb gitáros !! Mindenki ismeri a Kiss együttes tagjait !!
Szóval Gino azt mondja, hogy az Iceman a legkirályabb sportoló, lehetne a gyermekének normális neve ??? Nem !!
Aceman, az Iceman fia, így biztosan öröklődik az a "menő DNS" a Räikkönen névvel. :-)"
A harmadik neve pedig Matias lett, ami Kimi második neve.

Kimi, Robin és Robin keresztapja, Gino.
A keresztelőt szűk családi és baráti körben tartottuk. Nagyon szép volt, és pontosan olyan, mint amilyet szerettünk volna. Számomra ez egy érzelmekkel teli nap volt, szóval nincs túl sok előhivatott kép a könnyes szemű édesanyáról. Azonban a többi kép csodálatos, és ezt az unokatestvéremnek, Lotta-nak köszönhetjük.

A Kaikille Aisteille gondoskodott az ételekről.


Ilyen volt tehát a mi kisemberünk nagy napja.
FORRÁS: blogit.kauneusjaterveys.fi/minttuvirtanen
SAJÁT FORDÍTÁS!
Nincs káosz a Ferrarinál2015.05.22. 19:53, Aliz
Olasz források szerint ezen a hétvégén visszatér a versenypályára a Ferrari sportigazgatója. Ezzel pont kerülhet a Massimo Rivolával kapcsolatos találgatások végére?
Furcsa történettel hangolódott a hétvégére a Ferrari két hete Barcelonában. Kiderült ugyanis, hogy a spanyol futam helyszínére nem utazik a csapattal annak sportigazgatója, Massimo Rivola. Noha a váratlan távolmaradást a csapat magánjellegű okokkal indokolta, s puszta szabadságolásról beszélt, olasz lapok arról kezdtek cikkezni, hogy a szakembert valójában felfüggesztették, s hamarosan el is kell hagynia Maranellót.
Egyes források arról számoltak be, hogy Rivola vélhetően egy sikkasztási ügy révén került bajba, mely miatt korábban már a csapat korábbi szakácsát, valamint logisztikai menedzserét is elküldték. Leo Turrini, a vörösökhöz közel álló szakíró azonban most már arról adott hírt, hogy a pletykákkal ellentétben Rivola nemcsak marad az istállónál, de már a monacói hétvégén újra munkába is áll. „Mindig is mondtam, hogy nincs káosz Maranellóban. Itt sokkal inkább valami egészen egyszerű belső indokról volt szó, olyasmiről, ami bármelyik munkahelyen bármikor előfordulhat. Örülök, hogy Massimo Rivola Monacóban visszatér. Ezen felül minden más csak a fölösleges fantáziálás kategóriájába tartozik” – írta az olasz.
Rivola 2009 óta a Ferrari csapatának tagja, s a Spanyol Nagydíj volt az első, amelyet ezen időszaka alatt kihagyott. Barcelonában a szerelők főnöke, Diego Ioverno helyettesítette őt.
|