*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Räikkönen: Minden olyan gyorsan történt

2015.06.21. 16:40, Aliz

Kimi Räikkönen elismerte, ő hibázott a Fernando Alonsóval történt első körös ütközésüket megelőzően.

Látványos, s az adatok szerint igencsak kemény balesettel indult az Osztrák Nagydíj a Red Bull Ringen. Fernando Alonso a rajtot követően a második kanyar után rohant bele, s ugrott föl Kimi Räikkönen Ferrarijára, miután a finn a kigyorsításnál elveszítette uralmát a vörös gép fölött.

„44 G-s erőhatás ért a becsapódáskor, de a jó hír, hogy mindketten jól vagyunk. Az orvosi vizsgálat a pályakórházban nem volt több puszta rutinnál” – nyilatkozta Alonso az ORFtelevíziónak.

Räikkönen a történtek után magára vállalta a felelősséget, elmondása szerint egyszerűen nem tudta kordában tartani Ferrariját. „Elég magas tempónál is nagyon kipörögtek a kerekeim. Aztán balra csúsztam, és nem is tudom pontosan, mi történt, annyira gyorsan történt” – fogalmazott szűkszavúan a finn. Majd miután megkérdezték, a technikával minden rendben volt-e, hozzátette: „Amennyire én tudom, minden rendben volt.”

Räikkönen ezzel pont nélkül zárta amúgy sem túl szerencsés spielbergi hétvégéjét. A mostani idei második kiesése volt Ausztrália után. Esetüket az FIA versenybírósága a futamot követően alaposabban is kivizsgálja.

Räikkönen és az elszúrt időmérő – nem csak a kommunikáción múlt

2015.06.21. 16:39, Aliz

Noha Kimi Räikkönen egyértelműen a Ferrarit és a csapat kommunikációs hibáját tette felelőssé elpuskázott időmérője kapcsán, azért más is közrejátszott Q1-es búcsújában…

Csak a 18. helyen zárta az Osztrák Nagydíj időmérő edzését Kimi Räikkönen, miután már a vizes pályán rajtoló tréning első szakaszában búcsúzni kényszerült. A finn a kvalifikációt követően a Ferrarit tette felelőssé a történtekért, kiemelve, hogy mérnökei nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott az eredeti tervük, s a három gyorskör helyett csupán kettőre lesz ideje.

A kommunikációs bakin túl ugyanakkor más körülmények is közrejátszottak korai búcsújában. Például az a tény, hogy a finn egyszerűen nem futott elég jó időt korábbi próbálkozásai során. Tudniillik lehet, hogy csapata túl későn küldte őt pályára, ahogyan azt ő is kiemelte, azonban csapattársa, Sebastian Vettel is ugyanebben a cipőben járt. A németnek hozzá hasonlóan csak két gyorskörre volt lehetősége, ám ezek közül mindkettő jobb volt, mint Räikkönen abszolút legjobbja. Az első például közel fél másodperccel – annak ellenére, hogy a pálya állapota akkor még rosszabb volt, mint Räikkönen utolsó nekifutásakor. A hűvös, nyirkos időben a stílusa miatt a gumik fölmelegítésével gyakran bajlódó „Jégembernek” tehát elméletben harmadik próbálkozás nélkül is lett volna esélye a továbbjutásra.

Vettel körei a Q1 hajrájában: 1:12,399; 1:23,122; 1:11,184

Räikkönen körei a Q1 hajrájában: 1:15,411; 1:20,671; 1:12,867

De volt itt még valami, aminek talán szerepe volt a finn versenyző kiesésében: a forgalom. A mezőnyből egy másik versenyző, Sergio Pérez is 2007 bajnokához hasonlóan járt. Miközben ő is búcsúzni kényszerült a Q1-ben, a csapattárs, Nico Hülkenberg Sebastian Vettellel együtt a Q3-ba kormányozta csapata állva maradt autóját. És a két eset közt van némi összefüggés – mint az a mexikói elmondásából kiderült. „Fernando Alonso mögött találtam magam, és az egész kört mögötte töltöttem. Nem tudtam közelebb kerülni hozzá, úgy minden tapadásomat elveszítettem volna. Mögöttem pedig Kimi jött, szóval nem is vehettem vissza” – magyarázta Pérez. „Nagyon nehéz helyzetbe kerültem, és a végén kevesebb, mint egy tized hiányzott a Q2 eléréséhez.”

Péreznek egyébként összejött a három gyorskör a hajrában (az első után volt egy lassabb köre, aztán egymás után két repülőköre), s legjobb ideje 1:12,522 másodperc volt. Ez az eredménye éppen 0,014-del volt rosszabb, mint az őt feltartó, s ezáltal a Q2-ből is kiejtő Alonsóé.

Räikkönen: Ki írta ezt a baromságot?!

2015.06.19. 11:18, Aliz

Vagy a Ferrarinál marad, vagy végleg búcsút int a Forma–1-nek Kimi Räikkönen. A finn kissé ingerülten válaszolt az őt ismét a jövőjéről faggató újságírók kérdéseire Ausztriában. Egyiküket alaposan le is teremtette egy cikke kapcsán…

Ez év végéig érvényes Kimi Räikkönen szerződése a Ferrarival, s egyelőre kérdéses, hosszabbít-e vele csapata. Maurizio Arrivabene csak jó teljesítmény fejében hajlandó új szerződést adni a finnek, s egyes értesülések szerint a jövő szempontjából az elkövetkező három futam meghatározó fontosságú lesz a versenyző számára.

Räikkönent természetesen az Osztrák Nagydíj sajtónapján is faggatták sorsáról, ám elmondása szerint kicsit sem aggódik emiatt. „Van szerződésem, ők is aláírták, ilyen egyszerű. Nem én döntök, szóval náluk kellene érdeklődni. Ha nem maradok a Ferrarinál, nem leszek semelyik csapatnál – ilyen egyszerű. Ti pedig jobban aggódtok emiatt, mint én magam” – szólította meg az újságírókat Räikkönen.

„Mindig is mondtam, hogy nem a világ vége, ha nem versenyezhetek jövőre, de ettől függetlenül szeretnék itt maradni. A csapat egyértelműen jó irányba halad, és biztosra veszem, hogy a jövőben mi lehetünk az az istálló, akit le kell majd győzni. Még mindig van min javítanunk, dolgoznunk kell” – idézte szavait a Motorsport.

Az olasz sajtó szerint Räikkönennek azonban a jó teljesítmény mellett a Ferrari egy másik feltételét is el kell fogadnia szerződésének meghosszabbításához: rá kell bólintania, hogy csökkentsék a fizetését. Amikor a finnt szembesítették ezen pletykával, kissé ingerülten reagált. „Szeretném tudni, ki írta ezt? Nekik (az újságíróknak) fogalmuk sincs arról, mit mond a szerződésem, és soha nem is lesz. Ez egy baromság! Csak leírják, de senkinek fogalma sincs arról, mi van a szerződésemben” – fogalmazott.

Majd miután szembesült az említett pletykáról beszámoló újságíróval, jól kiosztotta őt.„Szóval előjöttél ezzel a baromsággal, aminek semmi köze a valósághoz. Igen vagy nem? Nem láttad a szerződésemet, de ilyesmit írsz? Olyasmiket írogatsz, ami nem igaz… Meglátjuk. Talán el kéne kezdened olyasmit írni, aminek értelme is van!” – forrongott 2007 bajnoka. Végül pedig megjegyezte: „Írj csak, amit akarsz, nem igazán érdekel!”

Megvan a Magyar Nagydíj teljes programja

2015.06.17. 11:27, Aliz

Nyilvánosságra hozták a nyár legfontosabb magyarországi eseménye, az F1-es Magyar Nagydíj teljes programját – érdemes már most elkezdeni tervezni a kilátogatást, ha semmiről nem akarsz lemaradni.

Július 23, csütörtök

16:00-19:00 Nyilvános bokszbejárás (mindenkinek, aki háromnapos jeggyel rendelkezik)

Július 24, péntek

07:00 Kapunyitás

08:45-09:45 Formula One Paddock Club - Bokszbejárás

10:00-11:30 Formula-1 első szabadedzés

12:00–12:45 GP2 - Szabadedzés

12:50-13:45 Formula One Paddock Club - Bokszbejárás

14:00-15:30 Formula-1 második szabadedzés

15:55-16:25 GP2 - Időmérő edzés

16:45-17:30 Porsche Mobil 1 Supercup - Szabadedzés

17:50–18:35 GP3

Július 25, szombat

07:00 Kapunyitás

08:30-09:35 Formula One Paddock Club - Bokszbejárás

09:45-10:15 GP3 - Időmérő edzés

11:00-12:00 Formula-1 harmadik szabadedzés

12:25-12:55 Porsche Mobil 1 Supercup - Időmérő edzés

13:00-13:45 Formula One Paddock Club - Bokszbejárás

14:00-15:00 Formula-1 Időmérő edzés

15:40-16:45 GP2 - Első verseny (37 kör vagy 60 perc)

17:20-18:05 GP3 - Első verseny (17 kör vagy 30 perc)

Július 26, vasárnap

07:00 Kapunyitás

09:25-10:00 GP3 - Második verseny (17 kör vagy 30 perc)

10:35-11:25 GP2 - Második Verseny (28 kör vagy 45 perc)

11:45-12:20 Porsche Mobil 1 Supercup - Verseny (14 kör vagy 30 perc)

12:25-13:15 Formula One Paddock Club - Bokszbejárás

12:30 Formula-1 versenyzői parádé

13:30 Formula-1 bokszutca nyitása

13:45 Formula-1 bokszutca zárása, rajtprocedúra

14:00 Formula-1 Pirelli Magyar Nagydíj (70 kör vagy 120 perc)

~ 16:00 Formula-1 díjátadó

Ausztria: Hidegben egy, melegben két kiállás

2015.06.17. 11:26, Aliz

A hétvégi F1-es futamra a Pirelli ismét a leglágyabb keverékeket viszi, de ahhoz, hogy két kiállást láthassunk, az időjárásra is szükség lesz, a Red Bull Ring ugyanis nem épp a gumipusztító pályák közé tartozik.

Az egymás utáni harmadik versenyre is a lágy és a szuperlágy keveréket viszi a Pirelli, így Ausztriában is a sárga és a piros oldalfalú abroncsok kerülnek majd fel az autókra. A Red Bull Ringen viszonylag alacsony igénybevételnek vannak kitéve az abroncsok a két hosszú egyenes és a többnyire lassú kanyarok miatt, így ez a választás teljes mértékben indokolt az olasz gumigyártó részéről, akiknek a hétvégét követő kétnapos teszten is lehetősége lesz az abroncsok kiértékelésére.

A tavalyi futamon a legtöbben a két kiállásos taktikát választották, de hárman megpróbálkoztak az egy kiállással is. Az előbbi bizonyult a győztes taktikának, hiszen Nico Rosberg azt követően, hogy az időmérőn használt szuperlágyakon rajtolt el, a 11. körben váltott lágyakra, majd a 40. fordulóban egy újabb lágy szettért látogatta meg szerelőit.

A versenyhétvégéről, melyen a várakozások szerint 7-9 tizedmásodperc lehet a különbség a két keverék közt, Paul Hembery sportigazgató így nyilatkozott: „A gumistratégiát az időjárás is befolyásolhatja, hiszen melegben nagyobb eséllyel láthatunk majd két kiállásos megoldásokat. Az év ezen szakaszában az eső sem kizárt Stájerországban, ahogy azt tavaly is láthattuk a szabadedzésen, azaz az istállóknak tulajdonképpen minden eshetőségre fel kell készülni. Idén már úgy utazhatnak el a Red Bull Ringre, hogy rendelkezésükre állnak adatok a pályáról, amelyek segítségével a lehető leghatékonyabban használhatják az abroncsokat.”

„Természetesen az a célunk, hogy minden versenyen két-három kiállás legyen, így a jövőben is ezt tartjuk szem előtt, amikor megnevezzük az abroncsokat – akár módosíthatunk is, ha szükséges. Ausztriában várakozásaink szerint csak csekély különbség lesz a köridőket tekintve a két keverék közt, ami változatos stratégiák alkalmazására biztosít lehetőséget.”

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE