Vettel: Szeretném, ha Räikkönen a Ferrarinál maradna2015.06.30. 12:14, Aliz
Sebastian Vettel szeretné, ha Kimi Räikkönent megtartaná a Ferrari a következő évben.
Räikkönen jövője a Ferrarinál spekulációk témájává vált az időmérős nehézségek és a kanadai illetve az osztrák versenyen történt incidenseket követően.
A Ferrari tisztázta, hogy nem sietik el a jövő évi pilótafelállással kapcsolatos döntéseket, de Vettel nem lát okot arra, hogy változtatni kellene ezen.
„Jól megvagyok Kimivel” – mondta Vettel, a Ferrari Racing Days eseményen Magyarországon, a Hungaroringen.
„Ahogyan többször is elmondtam kölcsönös tisztelet van közöttünk. Egy egyenes ember, semmi akadálya nincs annak, hogy együtt dolgozzunk.”
„Nyilvánvaló, hogy az elmúlt versenyek nem sikerültek jól számára, de ez normális a Forma-1-ben, ahogyan a kritikák is ilyenkor.”
„Négy fenomenális évem volt, amit egy olyan követett, ahol a dolgok megváltoztak, mikor sok minden nem működött a kocsiban és ahol egy csomó hibát vétettem, és kritizáltak. Most úgy tűnik a dolgok újra változnak.”
„Nem olyan fontosak ezek a dolgok, ha tisztában vagy azzal, hogy ki is vagy. Azt hiszem Kimi nagyon jól tudja, hogy ki is ő és, hogy mit is akar. Ezért is vélem úgy, hogy mi egy igen jó baráti viszonyban vagyunk.”
Forrás: Motorsport.com / SAJÁT FORDÍTÁS
Räikkönen sem unatkozott a hétvégén2015.06.30. 11:51, Aliz
Miközben Sebastian Vettel a – a Ferrari Racing Days keretein belül – a Hungaroringen rótta a köröket, a csapattárs, Kimi Räikkönen sem unatkozott; ő a Goodwoodi Sebességfesztiválon vezethette a vörösök 2010-es Forma-1-es autóját.
A finn klasszis tavaly vett részt elsőször az évente megrendezésre kerülő motorsportfesztiválon; akkor 2007-es versenygépét vezette (vagyis az autót, amivel elhódította a világbajnoki címet), és John Surteesszel közösen ünnepelte a brit klasszis világbajnoki címének 50. évfordulóját. Nem kellett sokat várni Räikkönen második látogatására, a rendezők ugyanis 2015-ben is meghívták a népszerű eseményre, melyen most a vörösök 2010-es autóját vitte pályára.
„Élveztem, hogy ismét itt lehetek a Goodwoodi Sebességfesztiválon; a hangulat egészen egyszerűen fantasztikus volt, amikor a dombok között vezettem. A rajongók mindig örömmel fogadnak bennünket ezen a bemutatón, szóval tényleg jó érzés volt itt lenni, és szórakoztatni őket” – mondta a Ferrari versenyzője. „Több fiatal szurkolóval is találkoztam; szerintem külön jó, hogy ezek a srácok most ilyen közel kerültek a sporthoz” – tette hozzá.
Az esemény főszervezője, Charles Gordon-Lennox elmondta, 2015-ben Kimi Räikkönen bemutatója volt a fesztivál csúcspontja. „Nagyon boldogok voltunk, hogy Kimi Räikkönent ismét a résztvevők között üdvözölhettük” – magyarázza az egyre nagyobb figyelmet kapó rendezvény alapítója. „A nézők mindig izgalomba jönnek, ha egy modern [Forma-1-es] Ferrari száguld a dombok között, ez az esemény pedig mindemellett tökéletes alkalom volt számukra, hogy közel kerüljenek a híres sportolókhoz, avagy személyesen is találkozzanak saját hőseikkel!”
A hétvégén nemcsak a Ferrari finn pilótája tette tiszteletét Goodwoodban, az aktív pilóták közül ugyanis Jenson Button, Nico Rosberg és Felipe Massa is ellátogatott a helyszínre. Button a McLaren 1991-es autóját vezette, Massa a Williams 1989-ben használt versenymasinájával lépett pályára, a harmincadik születésnapját szombaton ünneplő Rosberg pedig egyik korábbi munkaeszközével bemutatózott. A jelenleg is aktív pilóták mellett egyébként több korábbi klasszis is részt vett a fesztiválon; többek között Surtees, Stirling Moss, és Damon Hill.
Räikkönen: Bármikor elsétálhatnék, de mások a céljaim!2015.06.30. 11:46, Aliz
Kimi Räikkönen nem foglalkozik a jövőjével kapcsolatos pletykákkal, maradni akar a Forma–1-ben. A finn ugyanakkor hangsúlyozta, a döntés kizárólag a csapaton múlik.
A finn versenyző ezen a hétvégén a tavalyi évhez hasonlóan részt vett az angliai Gooodwood fesztiválon, melyen régi és aktuális versenyautók és versenyzők vonulnak fel a közönség előtt. Kimi Räikkönen egy öt évvel ezelőtti F1-es Ferrarit vezethetett, ám az eseményen nem csupán erről, de a jövőjéről is faggatták. Mint ismert, a kanadai és ausztriai futamokon egyaránt hibázó versenyzőről azt pletykálják, cseppet sem biztos, hogy kap új szerződést a Ferraritól.
Főnöke, Maurizio Arrivabene kijelentette, a döntés elsősorban Räikkönentől függ – ugyanis ha jól teljesíti, hosszabbítanak vele. „Kimi mindig akkor nyújtja a legjobb formáját, amikor bajban van. Ilyen az ő pszichológiai beállítottsága. Nálam most tiszta lappal indult. Időnként föl kell vennem a tollat, majd újra letennem, és Kimi dobogóra áll” – utalt arra Arrivabene, hogy a szerződéshosszabbítás késleltetésével próbálja tűzben tartani versenyzőjét.
Noha az elmúlt hetekben sok kritikát kapott, s maga is elismeri, hogy rosszul alakult az előző két hétvégéje, Räikkönen leszögezte, ha rajta múlna, maradna a Forma–1-ben. Csakhogy ő épp ellenkezőleg látja, mint Arrivabene: sorsa kizárólag a Scuderia kezében van. „Ez nem mindig tőlünk függ. Van egy szerződés, amit aláírtam velük. Innentől fogva csakis rajtuk múlik, ők is aláírják-e vagy sem. Folyton ezt kérdezgetik tőlem, de nem tudok mit mondani” – nyilatkozta a Sky Sportsnak Räikkönen.
„Sem itt, sem a versenyeken nem lennék ott, ha már nem szeretném a Forma–1-et. De tény, hogy az előzőhöz hasonló hétvégék nem túl szórakoztatóak. Nem ez az első eset, és remélhetőleg nem lesz több, de időnként rosszul mennek a dolgok. Nem feltétlenül kell itt lennem, bármikor elsétálhatnék, de a célom, hogy jól szerepeljek. Szeretnék jól teljesíteni, a csapat is, és biztosra veszem, hogy a jövőben ezt a gárdát kell majd legyőzniük a többieknek. Jövőre máris más lesz a történet!”
Räikkönent végül ausztriai balesetéről is kérdezték, amely a kívülállók, de a másik érintett, Fernando Alonso számára is meglehetősen ijesztő volt. A kétéves kihagyása során raliversenyeken is induló finn azonban kiemelte, vannak ennél ijesztőbb balesetek is. „Az életben sok dologtól félhetsz, de nem gondolok erre. Ha valami nem jön össze, mindig sietve távozol, és bízol benne, hogy minden rendben van – akár kicsúsztál, akár ütköztél. Véleményem szerint a rali sokkal veszélyesebb, mert ott lemész az útról, és máris az árokban találod magad, vagy nekimész egy fának. Az F1-ben ha hibázol, az csak kis hiba. A raliban viszont sokszor véget is ér a futamod. Szóval a kettő teljesen különböző világ” – magyarázta Räikkönen.
Ferrari: Sokan érdeklődtek már a szezon kezdete óta…2015.06.26. 18:47, Aliz
A Ferrarival szóba hozott Valtteri Bottas nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a következő szezonban is az általa még mindig nagyra tartott Williams versenyzője lesz. A Kimi Räikkönen utódlásával kapcsolatos híreszteléseket eközben a vörösök csapatvezetője is kommentálta.
Az olasz sajtóban már a tavalyi versenyévad végén felmerült, hogy 2016-ban Bottas válthatja Räikkönent, ha a Ferrari nem hosszabbítja meg a korábbi világbajnok idén lejáró szerződését. A Bild információi szerint a vörösök ajánlatot is tettek a Williamsnek; Bottast 4 millió euróért vásárolnák ki szerződéséből. A német lap tudósítója nemrég már azt is megkérdezte a fiatal finntől, vajon elég erősnek érzi-e magát, hogy a jövőben Sebastian Vettel mellett bizonyítson.
„Eléggé erősnek érzem magam, ugyanakkor minden csapattársról tanulok valamit” – mondta a korábbi GP3-as bajnok, aki eddigi Forma-1-es pályafutása során csak és kizárólag a Williams autóit vezette, és a rengeteg pletyka valamint találgatás ellenére ezúttal is megemlítette, még mindig nagyra tartja csapatát, és továbbra sem zárja ki a maradás lehetőségét. „Számomra a Williams egy, a Forma-1 három élcsapata közül. Ha a következő években világbajnok akarsz lenni, akkor ezeknél a csapatoknál kell lenned. Nekem a bajnoki cím a célom, és ha ezt elérhetem a Williamsnél, az nyilván nagyszerű lenne, de egyszer eljön egy pont, amikor elsősorban magadra kell gondolnod!”
Miután a napokban egyre több és több találgatás látott napvilágot Räikkönen menesztésével kapcsolatban, a sajtó képviselői természetesen a Ferrari Forma-1-es alakulatának első emberét is felkeresték, és a legújabb fejleményekről faggatták. „Ha készítenék egy listát azokról a versenyzőkről, akik felhívtak engem a szezon kezdete óta, elég hosszú lenne. Bottas csak egy a sok közül. A Ferrari az az autó, amiről mindenki álmodik. De csak két ülésünk van, és mindkettő foglalt” – magyarázta Maurizio Arrivabene a Gazzetta dello Sportnak egy milánói rendezvényen.
Majd megjegyezte, noha sokan Daniel Ricciardót is Räikkönen esetleges utódjának tartják, az ausztrál nincs az általa említett érdeklődők listáján. „Talán nincs meg neki a számom” – mondta viccesen. A valóság viszont más lehet: a hírek szerint a Red Bullnak érvényes szerződése van a háromszoros futamgyőztessel, aki tehát egyelőre nem válthat csapatot.
Egy érv még Räikkönen mellett szól2015.06.26. 18:46, Aliz
Kimi Räikkönen elveszítette év eleji lendületét, s ezzel potenciális utódjelöltjeivel szemben sem tud elég meggyőző érveket felmutatni önmaga mellett – véli a korábbi csapattárs, David Coulthard. Vagy netán népszerűsége menti meg F1-es karrierjét?
A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene a finn bahreini első dobogós helyezése után kijelentette, Kimi Räikkönen sorsa a saját kezében van, s hogy kap-e új szerződést, csakis teljesítményének függvénye. Noha az olasz motiválóan kívánt hatni ezzel a 2007-es bajnokra, teljesítménye azóta korántsem volt makulátlan. Barcelonában és Monacóban az időmérő edzésen gyengélkedett, majd miután főnöke javulásra sarkallta őt, Kanadában megszerezte a 3. rajtkockát – melyet aztán vasárnapi megpördülése miatt képtelen volt dobogóra váltani. Ausztriában pedig jött a Q1-es kiesés, majd az első körös baleset.
Noha ez a hullámvölgy nem feltétlenül csak a finn hibának eredménye, volt mclarenes csapattársa, David Coulthard úgy érzi, Räikkönen az utóbbi időben elveszítette a fonalat. „A szezon előtt úgy tűnt, Kimi Räikkönennek jobb éve lehet, mint 2014-ben, amikor sehol sem volt Fernando Alonsóhoz képest. Jobb formában is kezdte az évet. Sebastian Vettel, Alonso utódja ugyan szintén folyamatosan legyőzte őt az időmérőkön, ám ezt leszámítva rendkívül kicsi volt közöttük a különbség. Most azonban Räikkönen elveszítette a lendületét, és új mélységeket ért el vasárnap, amikor az első körben elveszítette az irányítást autója fölött, és Alonso McLarenje belehajtott, egy elég csúnyának tűnő balesetet előidézve” – utalt a skót a spielbergi esetre a BBC-nek készített elemzésében.
Coulthard kiemelte, furcsának tartja, hogy Räikkönen ilyen magas sebességi fokozatban csúszott meg, ám igyekezett védelmébe venni a finnt. „Egyvalamit megtanultam, amikor tavaly vezethettem az akkori Williamst: ezek az új turbók hihetetlen forgatónyomatékkal rendelkeznek, és nem könnyű ezt kordában tartani. Amikor versenyeztem, a gázpedál nagyjából 30-40 milliméteres utat járt be. Manapság több mint 60-ast, hogy könnyebb legyen kontrollálni a forgatónyomatékot.”
„Nem tudom, Räikkönen aggódott-e, vagy túl gyorsan jött-e a nyomaték, de nem fest túl jó képet, hogy két héttel a kanadai megpördülése után újabb megpördülés jött a nagy erőleadás miatt – ezúttal súlyosabb következménnyel. Sok efféle balesetet láttunk, többet, mint a múltban, és gyanítom, hogy ennek a Pirelli-gumikhoz is közük lehet. A gumik oldalfalához, hiszen a versenyző ezeken keresztül viszi át a forgatónyomatékot, és úgy fest, hogy ha az egyik oldal nem olyan terhelést kap, mint a másik, az az autót is megingatja. Nem rémlik, hogy az én időmben láttam volna hasonlót.”
Coulthard ugyanakkor kiemelte, volt kollégája jövője szempontjából cseppet sem biztató, ami az elmúlt két hétben történt – kiváltképp úgy, hogy a riválisok sorban állnak a ferraris lehetőségért. Szerinte jelenleg a legfőbb érv megtartása mellett rendkívüli népszerűsége… „Bármi is okozta a balesetet, egy olyan tapasztalt versenyzőtől, mint Räikkönen, nem ezt várnád. A pályán nyújtott teljesítménye után elkerülhetetlenül ott a kérdőjel Räikkönen jövője körül. Nem tudom megítélni a döntés marketingoldalát, talán a lázadó személyisége miatt a csapat úgy érzi, ez működhet. De ha itt nem játszanak a marketingszempontok, jelenleg elég nehéz megmondani, Räikkönen mennyiben jobb megoldás, mint például Nico Hülkenberg, aki nagyszerű eredményeket ér el a Force Indiával, olcsóbb, és még nagyobb jövője van a Forma–1-ben” – zárta gondolatát a skót.
|