*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Räikkönen csúnyán mellényúlt – de legalább megpróbálta…

2015.07.05. 20:37, Aliz

Kimi Räikkönen elismerte, csúnyán elszámolta magát a kerékcseréknél, s ennek köszönhetően veszítette el esélyét a dobogós helyre. A finn ugyanakkor nem bánt meg semmit.

Az állásáért is küzdő finn egész hétvégén jobb formában volt, mint csapattársa. Az időmérő edzésen sikerült is legyőznie Sebastian Vettelt, és sokáig úgy állt, a versenyen is őt intik le előkelőbb pozícióban (az 5. helyen). Aztán jött a szemerkélő eső, Kimi Räikkönent pedig csúnyán csőbe húzta.

Az eleinte csak rémisztgető csapadék miatt sokan elkezdtek csúszkálni a pályán, és erre reagálva 2007 bajnoka aztán a boxba is hajtott köztes esőgumikért. Alighogy megtette, az eső alábbhagyott. Räikkönen több körön keresztül 4-5 másodperccel lassabb volt emiatt a slickeken haladó riválisainál, akik meg is előzték őt. Aztán mire valóban megérkezett az égi áldás, gumija már olyannyira elkopott, hogy a hajrában végül még egyszer ki kellett állnia.

Az eset a 2009-es malajziai futamot idézte – jóllehet, a „Jégember” ezúttal jégkrém helyett egy 8. hellyel zárta napját. A futam után elismerte, egyszerűen rosszul mérte föl a helyzetet. „Körről körre sokat változott a helyzet. Az egyik körben rendkívül csúszós volt, aztán helyenként jobb lett, majd a hatos és hetes kanyarnál megint rosszabb. Eléggé csúszkáltam, és mivel úgy tűnt, jobban eleredt, úgy döntöttem, bejövök. Azt gondoltam, továbbra is fog esni. Négy körrel korábban jöttem, rosszul döntöttem. De legalább megpróbáltam” – nyilatkozta a finn, akinek csapattársa mindeközben türelmesen kivárt, s a megfelelő időzítéssel lecserélt kerekeivel végül harmadiknak kapaszkodott fel.

Előtte azonban már Räikkönen elé került: a 39. körben Vettel a pályán előzte meg csapattársát, aki ezt követően hajtott a boxba. Elmondása szerint azonban a manővernek semmi köze nem volt döntéséhez. „Nem, a gumik rendben voltak. Oké, volt egy meleg pillanatom a hetes-nyolcas kanyarnál, mivel elég nehéz volt felmérni, hol csúszósabb a pálya. A sisakrostélyomon is esőcseppek voltak. Csökkent a tempóm az egyenesben, és Sebastian megelőzött. De amúgy is úgy döntöttem volna, hogy kijövök abban a körben. Végül túl korai volt, de megpróbáltam…” – vigasztalta magát Räikkönen.

Főnöke, Maurizio Arrivabene elsősorban a csapat gyengébb tempója, s nem Räikkönen taktikai mellényúlása miatt értékelte pesszimistán eredményüket. „A pohár inkább félig üres, mintsem félig teli. Jól dolgoztunk a stratégia terén – az eső segített nekünk. De ha a verseny mindvégig száraz maradt volna, más lett volna az eredmény. Ezt komolyan kell vennünk, és tovább kell dolgoznunk, hogy megoldjuk a problémákat” – nyilatkozta az olasz.

Majd a kérdésre, milyen problémákra céloz, elmondta: „Ezeket házon belül kell megtárgyalnunk. Elég lassúak voltunk az egyenesekben, miközben a gyors kanyarokban nem tudtuk visszanyerni az elveszített időt” – magyarázta.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE