*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Alonso mégis nekikoccant Räikkönennek a baleset előtt?

2015.06.26. 18:42, Aliz

Mégis Fernando Alonso idézhette elő a Kimi Räikkönennel történt ütközést Ausztriában? Egy amatőr felvétel, valamint a finn MTV televízió szerint a Ferrari-versenyző a McLaren miatt csúszhatott meg.

Továbbra is beszédtémát szolgáltat Kimi Räikkönen és Fernando Alonso vasárnapi Osztrák Nagydíjon történt ütközése. Az eset körül még jelenleg is sok a kérdőjel. Egyfelől azért, mert 2007 bajnoka két héttel korábban Kanadában megpördült a rajtnál és kerékcseréknél használatos motorvezérlés miatt, s egyes feltételezések szerint ezúttal is ez a program fogott ki rajta. Másfelől pedig azért is, mert a balesetről csak kevés felvételt láthattunk, s azok közül is hiányzik a perdöntő, Fernando Alonso fedélzeti kamerás felvétele.

A finn MTV televízió utánajárt, miért nem láthattunk visszajátszást a spanyol szemszögéből, s kiderült, hogy a McLaren ezen kamerája nem volt bekapcsolva a rajtot követő pillanatokban. Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója kérdésükre elmondta, a futam indításakor összesen kilenc autó kameráját kapcsolták be, s Alonsóé nem volt köztük. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a balesetet a versenyt követően kivizsgáló versenybíróság sem láthatta ezen felvételeket, s ez alapján hozta meg a döntését, mely szerint egyszerű versenybaleset történt, melyben egyik bajnokot sem terheli felelősség.

Pedig könnyen lehet, hogy az a bizonyos fedélzeti kamera más megvilágításba helyezné a történteket. Tudniillik az említett finn médium kiemelte, Alonso beszámolója hibádzik egy ponton. A spanyol a balesetet követően azt állította, hogy volt csapattársa alatt akkor kezdett bizonytalanul táncolni a Ferrari hátulja, amikor ő még úgy öt-hat méter távolságban volt tőle. Azóta viszont felkerült a világhálóra egy szurkoló amatőr felvétele, melyből egyértelműen kiderül, hogy Alonso valójában ennél jóval közelebb volt a vörös autóhoz. Talán túlságosan is közel.

A bennfentes forrásra hivatkozó MTV azt állítja, az autók részletes adatai arról tanúskodnak, hogy nagy valószínűséggel történt kontaktus a két versenygép között a megcsúszás előtti kritikus pillanatban. Ez egyébként a rendelkezésre álló felvételek alapján sem tűnik elképzelhetetlennek (íme egy részletesebb videós elemzés a történtekről). Räikkönen fedélzeti kamerás felvételén ugyanis jól látható, hogy bár a finn autójának hátulja valóban bizonytalan volt a második kanyarból történt kigyorsításkor, Räikkönen ezt követően egyenesen tartotta a kormányt, azaz kontrollálta az apró csúszkálást. Aztán hirtelen történt valami, ami miatt autója előbb jobbra, majd ellenkormányzása után balra indult el. De ekkor már Alonsóval összeakadva.

Akárhogy is, a történéseket pontosan rekonstruálni valószínűleg már sosem fogják az említett fedélzeti kamerás felvétel hiányában. Az eset tehát bekerülhet az „Alonso titokzatos 2015-ös balesetei” című mappába, közvetlenül a februári tesztbaleset mellé. Annál egyébként szintén a „perdöntő” videofelvételek hiánya miatt nem érkezett kielégítő magyarázat a történtekre…

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE