*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Räikkönen és a betonfalak: Nem nagy ügy, hogy közel vannak!

2015.06.03. 20:23, Aliz

Akárcsak Monte-Carlóban, a Forma-1-es versenyzők Montréalban is komoly sebességgel száguldanak a betonfalak között, ennek azonban Kimi Räikkönen szerint most sem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a pilóták ehhez is hozzászoktak már.

A kanadai pálya karakterisztikája más, mint a monacóié, abban azonban hasonlít a klasszikus versenyhelyszínhez, hogy a pilótáknak a betonfalak között kell a lehető legjobb teljesítményt nyújtaniuk. Sőt, Montréalban a sebesség is nagyobb, hibázásra viszont ezen a pályán sincs lehetőség, bukótér helyett ugyanis a legtöbb esetben a már említett falak várják a versenyzőket. Ők azonban ennek nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget – legalábbis Kimi Räikkönen szerint.

„Nem hinném, hogy ez olyan nagy dolog lenne, mert már hozzá vagyunk szokva” – mondja a Ferrari hivatalos honlapjának a szűk vonalvezetés és a sokat emlegetett betonfalak kapcsán. „Persze Kanadában közelebb vagyunk a falakhoz, mint mondjuk Nagy-Britanniában, vagy a legtöbb normál versenypályán, de Monte-Carlóhoz, vagy Szingapúrhoz képest van helyünk” – teszi hozzá a finn klasszis, aki 2005-ben már győzedelmeskedett Kanadában, három évvel később pedig ismét közel került ahhoz, hogy ő érjen elsőként célba a Gilles Villeneuve-ről elnevezett versenypályán.

Akkor azonban egy máig emlékezetes ütközés miatt (Lewis Hamilton a bokszutcában találta el autóját) fel kellett adnia a küzdelmet. A Ferrari hivatalos honlapjának riportere most ezt az incidenst is felelevenítette. „Kár volt érte, hiszen nagyon jó futamunk volt akkor, és a sebességünk is megfelelő volt. A befejezés nem volt boldog a csapat számára, de ez is hozzátartozik [a versenyzéshez]” – hangzott el a 2007-es világbajnok rövid, tömör válasza.

„Ezen a pályán fontos, hogy megfelelő legyen az autód végsebessége, és a fékeknek pedig megbízhatóan kell működniük. Egy ideális beállítással lehetővé válik, hogy ezt a kettőt kombináljuk, és jól érezzük magunkat a versenyautóban, miközben a határon vagyunk. Montréalban az üzemanyag-fogyasztás is rendkívül fontos, de szerencsére ez is egy olyan terület, amin rengeteget fejlődtünk az előző évhez képest, a legfontosabb kérdésekre azonban most is a versenypályán kapunk majd választ; mint mindig” – folytatja Räikkönen.

A beszélgetés során Montréal városa és annak pezsgő éjszakai élete is szóba került, Räikkönen azonban bármennyire is szereti a környéket, igyekezett egyértelművé tenni, hogy ezúttal sem egy versenyhétvége alkalmával akarja felfedezni azt. „Igazából teljesen mindegy, hová megyünk, hiszen minden alkalommal ugyanolyan a beosztásunk. A legtöbb esetben a hotel és a versenypálya között mozgunk; persze ez attól is függ, hol vagyunk pontosan. Ez nem egy nyaralás, nincs időnk arra, hogy kikapcsolódjunk a városban” – magyarázza.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE