*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Räikkönen megújult: Rájött, hogy a mostani az utolsó esélye?

2015.04.21. 15:25, Aliz

Kimi Räikkönen ráébredt arra, hogy a mostani az utolsó esélye a Forma–1-ben maradásra – véli David Coulthard. A skót szerint a Ferrari versenyzője sokkal nyíltabbá és boldogabbá vált idén, és ezt az új főnök érkezése váltotta ki belőle.

Bahreinben megszerezte 2013 óta első dobogós helyezését Kimi Räikkönen. A finnt idén mintha kicserélték volna: miközben 2014-ben egy szezon át küszködött autójával, Fernando Alonso pedig teljesen háttérbe szorította, addig idén lendületesnek, vidámabbnak és mindenekelőtt elégedettebbnek tűnik. Bahreinben ő maga is arról beszélt, soha ilyen jó hangulatot nem tapasztalt korábban egyetlen csapatánál sem, mint most a Ferrarinál.

A volt versenyző, manapság pedig F1-es szakkommentátorként dolgozó David Coulthard úgy véli, az előző év és a csapaton belüli változások mintegy ébresztőt fújtak a „Jégembernek”. „Räikkönen a szezon eddigi részében gyors volt, de a bahreini volt az első hétvégéje, amely során minden jól alakult számára” – kezdte értékelését Coulthard a BBC oldalán. „Räikkönen versenyzői pályafutását a ciklikusság jellemzi. 2009-ben úgy tűnt, már nem érdekli ez az egész, az volt az utolsó éve az első ferraris korszakának, melyet követően ralizni ment. Aztán tavaly úgy tűnt, ugyanez fog folytatódni. De most úgy érzem, Räikkönenben tudatosult, hogy ez lehet az utolsó esélye, és az olyan teljesítmény, mint amit Bahreinben láttunk tőle, elég lehet ahhoz, hogy egy évvel meghosszabbítsa a karrierjét.”

Coulthard ezzel Maurizio Arrivabene kijelentésére utalt. A Ferrari csapatfőnöke ugyanis már a hétvége elején elhintette, csak abban az esetben hosszabbítanak szerződést versenyzőjükkel, ha megfelel az elvárásaiknak. És bár szahíri második helye kapcsán nem győzte dicsérni őt, Arrivabene azt is leszögezte, ezen egyetlen verseny alapján még nem írja alá az új kontraktust – igyekszik tűzben tartani versenyzőjét. „Ha most azt kérdezik tőlem, élünk-e a hosszabbítás jogával, azt felelném, igen. De Kimi teljesítménye még nem jelenti azt, hogy holnap máris bejelentjük a szerződéshosszabbítást. Azt mondtam neki, ha 2016-ban is folytatni akarja, ahhoz megfelelően kell teljesítenie. Ma így volt, de a folytatásban is így kell lennie. És ha úgy gondoljuk, ébren tudjuk tartani a legjobb Räikkönent, akkor meghosszabbítjuk a szerződését” – nyilatkozta.

Coulthard szerint 2007 bajnoka képes lesz tartani jó formáját, mivel hozzáállásán egyértelmű változások látszanak. „Természetesen új csapattársa van Vettel személyében, és mindig ott lesz a kérdőjel, vajon mire lett volna képes Fernando Alonso ezzel az autóval, ha a Ferrarinál marad, hiszen 2014-ben igencsak felülmúlta őt. De Räikkönen mintha emelt volna a színvonalon, és akárcsak Hamilton, ő is sokkal nyugodtabbnak és nyitottabbnak tűnik most. Kéz a kézben sétálgat a kedvesével a paddockban, még rád is mosolyog (ha találkoztok), miközben a múltban úgy tűnt, mintha próbálná kerülni a szemkontaktust és mindenféle kommunikációt másokkal.”

Coulthard szerint mindez a Ferrarinál történt megújulás következménye: a személycserékkel a csapaton belüli hangulat, s ezáltal Räikkönen maga is megváltozott. „Egyértelmű, hogy teljesen új szelek fújnak a Ferrarinál, de nem gondolnám, hogy mindez Alonso távozásával és Vettel érkezésével állna összefüggésben. Az új csapatfőnök, Maurizio Arrivabene visszahozta a fényt és az olaszosságot a Ferrarihoz, ami talán eddig nem volt jellemző ott. Elődje, Marco Mattiacci csak módszereket hozott, de nem élte bele magát a feladatba. Nem állt kapcsolatban a paddockkal, az F1 üzleti oldalával. Az F1-ben nem dolgozhatsz pusztán a számok alapján. Ha így lenne, a Toyota dominált volna a 2000-es években a szenvedés helyett. Arrivabene viszont együtt él a szerepével”– dicsérte a skót a Ferrari első emberét.

Arrivabene eddig úgy tűnik, Räikkönennel is remekül bánik. Míg korábbi főnökei közül sokan képtelenek voltak „megfejteni” őt, az olasz nemrégiben éppen arról beszélt, hogy szerinte az őszinteség és a bizalom segítségével lehet a legtöbbet kihozni belőle. „Én nem szeretném, hogy a versenyzőink csak úgy végezzék a munkájukat. Azt akarom, hogy boldogok is legyenek” – jelentette ki Bahreinben. „Kimi éppen olyan őszinte ember, mint Sebastian. Most ő egy fehér papír előtt ül, a kezébe pedig adtunk egy tollat, és máris visszakaptuk őt, hirtelen visszatért a dobogóra”– élt hasonlattal az olasz.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE