*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Nagy az egyetértés Vettel és Räikkönen között

2015.02.22. 16:14, Aliz

Teljes az egyetértés Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen között az új Ferrari teljesítményét illetően. A német óvatosan várja a bajnokságot, de egy futamgyőzelemnek azért igencsak örülne…

„Biztosra veszem, hogy közelebb kerültek hozzánk. A Ferrari jó benyomást tett rám” – nyilatkozta Lewis Hamilton a barcelonai harmadik tesztnap végén a Scuderiáról. Sebastian Vettelék ezúttal nem villogtak erős köridőkkel, a német két másodperces hátránnyal csak az ötödik helyen zárta a napot.

Ettől függetlenül a négyszeres világbajnok továbbra is elégedett autójával – jóllehet, szombaton a borús, esővel tarkított időben a szokásosnál nehezebben boldogultak a versenyzők. „Elég nehéz napunk volt a körülmények miatt. Elég nyers volt a pálya, a nap alig bújt elő, és ez óriási különbséget jelent. Sok kört tudtunk teljesíteni, és próbáltunk tovább javítani a megbízhatóságon. Pár dolgot kipróbáltunk. De mint mondtam, ma sokkal nehezebb volt következetesnek lenni, mert túlságosan hűvös volt” – fogalmazott Vettel.

Majd megerősítette, amit csapattársa, Kimi Räikkönen hangoztatott az előző napokban: jó érzés vezetni az SF15-T-t. „Csak megerősíthetem, amit Kimi mondott. Jók a benyomásaim. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor még mindenki titkolózik. A mi autónknak nincsenek komoly problémái, sokat dolgozunk az a különböző beállítások összevetésén, és sok kört teszünk meg.”

„De a földön kell maradnunk, és emlékeznünk arra, hogy nagyon sok minden megváltozott. A tempónk úgy néz ki, rendben van, amire építkezhetünk, de én nem voltam itt tavaly, így nem tudom értékelni a változást. Kimi és én is elégedettek vagyunk az autó alapvető viselkedésével. De még hosszú út áll előttünk, és még mindig a Mercedes az a csapat, amelyet le kell győznünk.”

Hasonlóan óvatosan nyilatkozott csapata eddigi teljesítményéről a szombaton Barcelonába látogató Ferrari-elnök, Sergio Marchionne is. „Nos, lehetne ennél rosszabb is” – mondta mosolyogva az olasz újságíróknak. „Ezek az eredmények olyanok, amilyenekre számítottunk. De meg kell várnunk az első futamot, hogy rájöjjünk, mire képes az autónk. Szerintem mire a bajnokság ide, Spanyolországba érkezik, már többet fogunk tudni.”

„Nagyot léptünk előre. A csapat remek, mindenki nyugodt. Azt már tudjuk, mi mire vagyunk képesek, most arra kell rájönnünk, hogy mire képesek az ellenfelek. Számunkra fontos volt, hogy meggyőztük az FIA-t a motorfejlesztés szezon közbeni folyatásáról, ez nagy segítséget jelent számunkra.”

„Egy győzelem az első évben természetesen szép lenne”

Marchionnét a csapatfőnök Maurizio Arrivabene minap tett nyilatkozata kapcsán is kérdezték, melyben arról beszélt, hogy Sebastian Vettelt végül az elnök telefonhívása győzte meg arról, hogy a Scuderiához szerződjön. Amikor Marchionnét arról faggatták, mivel érvelt a németnél, elmondta:„Nem volt szükség semmire. Sebastian óriási Ferrari-rajongó, így nemigen kellett győzködni.”

Vettel beilleszkedése a jelek szerint nagyszerűen sikerült. „Jól érzem magam a csapatnál, meg kell mondjam, tárt karokkal fogadtak itt. Az olaszom még nem olyan jó. Egész jól megértem, amit mondanak, de magamtól még nehezemre esik beszélni. Még dolgoznom kell rajta, de van rá elég időm” – nyilatkozta.

Végül pedig arról is beszélt, mit vár magától 2015-ben. „Egy győzelem az első évben természetesen szép lenne. De mi csak mindig a következő lépésre összpontosítunk. A vasárnapi a következő tesztnap, és még hosszú az út.”

Vettel vasárnap folytatja a munkát a Ferrarival, hogy aztán pár nap szünettel pihenjen rá az Ausztrál Nagydíj előtti utolsó tesztre.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE