*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Räikkönen megtarthatja pozícióját?

2015.07.31. 18:58, Aliz

Olasz sajtóértesülés szerint a Ferrari megtartja Kimi Räikkönent, a finn klasszis tehát a 2016-os évben is a vörösöket erősítheti. A Motorionline ezen felül azt is tudni véli, hogy az alakulat a technikai igazgatóval, James Allisonnal is hosszabbít az Olasz Nagydíj előtt.

Továbbra sem biztosított a 2007-es év világbajnokának jövője, a nemzetközi sajtóban pedig rengeteg találgatás lát napvilágot a Ferrari 2016-os pilótapárosával kapcsolatban. A leggyakrabban a Williams finn pilótáját, Valtteri Bottast hozzák szóba az alakulattal – igaz a csapatváltással kapcsolatos pletykákat ő komolyabban még nem kommentálta –, de az elmúlt hetekben Daniel Ricciardo, Max Verstappen és Romain Grosjean is volt már lehetséges Räikkönen-utód.

Korábban arról is cikkeztek már, hogy a Ferrari ma éjfélig hosszabbíthatja meg automatikusan Räikkönen kontraktusát; ez persze nem jelent egyet azzal, hogy a lehetőség mellőzése esetén a finn elhagyja a csapatot, az új szerződés részleteinek kidolgozása azonban a folytatásban lényegesen körülményesebbé válhat. Noha az említett opcióról több forrás is beszámolt, a Ferrari csapatvezetője, Maurizio Arrivabene igyekezett egyértelművé tenni, hogy a vörösök nem foglalkoznak a versenyzőkérdéssel a királykategória háromhetes nyári pihenője alatt.

Ennek ellenére a nemzetközi sajtóban továbbra is folyamatosan jelennek meg hírek a finn klasszis jövőjével kapcsolatban; a Motorionline például legutóbbi cikkében arról ír, hogy a Ferrari közel került Räikkönen szerződésének meghosszabbításához. A napokban egyébként több forrás is erre a következetésre jutott, egyesek például árulkodónak tartják Arrivabene szavait, aki a Magyar Nagydíj után többször dicséretben részesítette pilótáját, mondván a finn nagyszerű versenyt futott, ő pedig rendkívül csalódott, hogy egy műszaki hiba miatt kellett feladnia.

A portál szerint nemcsak Räikkönen, hanem az egylet technikai igazgatója is meghosszabbítja szerződését az Olasz Nagydíj előtt. Allison 2013-ban csatlakozott a Ferrarihoz, a tavalyinál jóval ütőképesebb SF15-T megalkotásában pedig oroszlánrészt vállalt, a Magyar Nagydíj előtt azonban arról is hallani lehetett, hogy a csapat őt okolja az előző hetekben látott „gyengélkedésért” és az évközi fejlesztések „kudarcáért”, így a vezetőség fogja gondolni a hosszabbítást. Arrivabene azonban vele is elégedett volt, sőt a magyar futam után elhintette, hogy a brit szakembernek kulcsszerepe volt a Ferrari sikereiben. Elmondta például, hogy „ezért küldte fel őt” a dobogóra.

Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon