*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

A Ferrari lassan belátja, idén már nem érheti utol a Mercedest

2015.06.11. 19:52, Aliz

Úgy tűnik, a Ferrari egyre kevésbé hisz abban, hogy még az idei szezonban utolérheti a Mercedest. Az előző futamok fontos tanulsággal szolgáltak a Scuderia számára.

Pedig az olaszok tényleg mindent megpróbálnak. Barcelonában például egy olyan sok újítást tartalmazó aerodinamikai csomaggal álltak elő, melynek kapcsán egyes riválisok gyanakvó tekintettel néztek rájuk, megpendítve annak lehetőségét, hogy a Haasszal kijátszották a szélcsatorna-használat korlátozásait az előrejutás érdekében. Aztán Kanadában itt volt az idei harmadik, három módosító pont felhasználása által továbbfejlesztett erőforrás is, mely elmondásuk szerint ugyan bevált, ám az általa nyújtott előnyöket egyelőre nem tudták megfelelően kihasználni.

Fejlesztés ide, próbálkozások oda, az elcsépelt fociközhely egyelőre az F1-ben is áll: végül mindig a németek nyernek. S hogy a Mercedesre való idei fölzárkózás nehezebb lesz, mint várták, lassan a maranellóiak is kezdik belátni. Sergio Marchionne, a márka elnöke például kiemelte, fejlesztéseik ellenére úgy érzi, mintha egy helyben állnának, mivel a riválisuk is rendkívül hatékony ezen a téren. A hétvégén a kérdésre, mit kellene tenniük a lemaradás csökkentéséhez, elmondta:„Fejleszteni azt az átkozott autót, ezzel próbálkozunk. Rengeteg időt töltünk el a problémák ellenszerének kutatásával.”

Az elnök hozzátette, Kanada jól példázta, hogy a szombatonként amúgy is nagyon erős Mercedes vasárnaponként is egyre jobb formát mutat. Pedig a versenyeken eddig általában a Ferrarinak sikerült faragnia hátrányából. „Mindig tudtuk, hogy a Mercedes nem fog egy helyben állni, így hiába tudjuk, honnan ered a lemaradásunk. A versenyen ráadásul már közel olyan erősek voltak, mint az időmérőn – egyre csökken a kettő közötti különbség. Tudtuk, hogy így lesz. Fölösleges is azzal áltatnunk magunkat, hogy tovább csökken a különbség. Tehát keményen kell dolgoznunk, és tartanunk kell velük a lépést a fejlődésben” – adott útmutatást legénységének Marchionne.

Azt persze érdemes hozzátenni, hogy a Ferrari kanadai újításairól egyelőre nem kaphattunk pontos képet: Sebastian Vettel úgy lett ötödik, hogy a mezőny végéről rajtolt, s tempója ígéretesnek tűnt, Kimi Räikkönen pedig megpördülése miatt esett vissza. A Mercedesnél ki is emelték, arra számítanak, hogy riválisuk az elkövetkező futamokon igenis közelebb kerül hozzájuk. Más kérdés, hogy még nekik is van egy s más a tarsolyukban – motorfejlesztési pontjaikat például tovább tartogatják (a hírek szerint Spáig), s annak bevetésével ők is tehetnek egy, az olaszokéhoz hasonló lépést előre.

„A megbízhatóság javításával is sok mindenen változtathatsz. Nekünk ezen a téren voltak aggályaink, ezért használjuk most a második motort. Szerintem ez segíteni fog. A riválisok viszont közelednek. A Ferrari nagyot lépett előre” – állapította meg Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója.

Végül pedig hozzátette, ők módosító pontjaikkal már 2016-ot is szem előtt tartják. „Az egy stratégiai döntés, mikor veted be a módosító pontokat. Szeretnénk intelligens módon használni őket. De az is világos, hogy a Ferrarinak most segíteni fognak. Nem használsz el három pontot, ha nem javítasz vele a teljesítményen. Már Malajziában is közel voltak, most is biztosan csökkent a különbség” – magyarázta a mindig elővigyázatos Wolff.

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.