*

FŐOLDAL

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

A Ferrari jobb, mint amilyennek tűnik?

2015.03.07. 14:16, Aliz

A Williams tesztmérnöke, Rod Nelson úgy érzi, a Ferrari közelebb lesz csapatához, mint azt a teszteredmények mutatják, Sebastian Vettel ugyanis elrontotta azt a kört, amit a leggyorsabb gumiabronccsal teljesített. A szakember sokakhoz hasonlóan a Mercedest tartja favoritnak.

Noha a Red Bull mögött, a harmadik helyen zárt a gyártók bajnokságában, a 2014-es szezon második felében már több alkalommal is a Williamsé volt a második leggyorsabb autó a mezőnyben. Több szakember szerint az erőviszonyok a 2015-ös évadban is hasonlóak lehetnek – legalábbis a felkészülési időszak eredményei alapján erre következtetnek. Abban szinte mindenki egyetért, hogy az élén még mindig a Mercedes áll, őket pedig sokak szerint Sir Frank Williams csapata követi.

Többen a Ferrari eredményeit is biztatónak tartják, igaz Barcelonában a Williams maga mögé tudta utasítani a vörösöket: finn versenyzőjük, Valtteri Bottas négy tizeddel gyorsabb volt a szuperlágy abroncsokon, mint a ferraris Sebastian Vettel. Nelson szerint azonban ez az eredmény megtévesztő volt. „Azt hiszem [Vettel] túl keményen nyomta a kör elején és mire eljutott a felééig, már elfogyasztotta az abroncsait” – mondta az Autosportnak. „Szóval, a Ferrari közelebb lesz, mint látszott. Harcolni fogunk velük, a szezon elején legalábbis mindenképpen!”

Azt, hogy jelenleg melyik csapat áll az erősorrend élén, a Williams tesztmérnöke sem tartja kétségesnek. „A Mercedes hihetetlenül erősnek tűnik! Biztosra veszem, hogy a csapat tempója sokakat ledöbbentett. Minket is meglepett, de továbbra is úgy gondoljuk, hogy a dobogós helyezésekért harcban kell lennünk” – magyarázza a szakember, kinek csapata tavaly komoly felzárkózást produkált, a 2013-as évben ugyanis kilencedikként végzett a pontversenyben.

Ez természetesen meghozta az istálló étvágyát, a 2014-ben elért eredmények pedig Nelson szerint elég okot szolgáltattak arra, hogy idén a Williams egy kicsivel többet kockáztasson. „A 2013-as év után értelemszerűen a folyamatos pontszerzésre összpontosítottunk, szóval nem kockáztattunk annyit. Sok pontot kellett szereznünk, mielőtt továbbléphettünk és a dobogós helyezéseket vettük célba. Most, ha minden jól megy egy, vagy két győzelmet is szerezhetünk. Már nem leszünk annyira kockázatkerülők. A pontos teljesítményünk még nem ismert, de vannak elképzeléseink!”

Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon